Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (VIII. 6.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III.6.) önkormányzati rendelet módosításáról
[1] Az önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, amely alapján finanszírozza és ellátja a jogszabályban előírt kötelező, valamint a kötelező feladat ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. A rendelet célja, hogy Drávatamási Község Önkormányzata jogszabályi kötelezettségének, a gazdálkodás folytonosságának és átláthatóságának eleget tegyen, a feladatellátáshoz szükséges bevételek, kiadások és a foglalkoztatotti létszámok meghatározásával az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúlyt biztosítsa.
[2] Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetését 89 439 642 Ft bevétellel és 89 439 642 Ft kiadással állapítja meg.”
(2) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetésének)
(3) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdés d)–f) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetésének)
(4) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetésének)
2. § Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 3. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) Az Önkormányzat a kiadások között 29 152 604 Ft általános, 0 Ft céltartalékot állapít meg.”
3. § (1) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
(3) Az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló 1/2026. (III. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 4/2026. (VIII. 6.) önkormányzati rendelethez
|
2026. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖSSZEVONT BEVÉTELEINEK KIADÁSAINAK MÓDOSÍTÁSA |
|||||
|
B E V É T E L E K |
|||||
|
Forintban |
|||||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2026. évi |
|||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás (2026.06.30.) |
Módosítások összesen |
Módosított előirányzat |
||
|
A |
B |
C |
D |
J=(D+…+I) |
K=(C+J) |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
48 676 138 |
48 676 138 |
||
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
25 839 590 |
25 839 590 |
||
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
||||
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
12 915 351 |
12 915 351 |
||
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
250 800 |
250 800 |
||
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 863 928 |
2 863 928 |
||
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
||||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
||||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
41 869 669 |
41 869 669 |
||
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
6 806 469 |
6 806 469 |
||
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
||||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
||||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
||||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
1 500 000 |
1 500 000 |
||
|
24 |
Építményadó |
||||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
||||
|
26 |
Iparűzési adó |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
|
27 |
Talajterhelési díj |
||||
|
28 |
Gépjárműadó |
||||
|
29 |
Egyéb közhatalmi bevétel |
||||
|
30 |
Kommunális adó |
500 000 |
500 000 |
||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
1 519 278 |
1 519 278 |
||
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
636 000 |
636 000 |
||
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
883 278 |
883 278 |
||
|
36 |
Ellátási díjak |
||||
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
||||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
||||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
||||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
||||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
||||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
||||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
||||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
||||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
51 695 416 |
5 000 000 |
5 000 000 |
56 695 416 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
||||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
||||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
32 744 226 |
32 744 226 |
||
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
32 744 226 |
32 744 226 |
||
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
||||
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
||||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
||||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||||
|
81 |
Váltóbevételek |
||||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
32 744 226 |
32 744 226 |
||
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
84 439 642 |
5 000 000 |
5 000 000 |
89 439 642 |
|
K I A D Á S O K |
|||||
|
Forintban |
|||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2026. évi |
|||
|
Eredeti |
1. sz. módosítás (2026.06.30.) |
Módosítások összesen |
Módosított előirányzat |
||
|
A |
B |
C |
D |
J=(D+…+I) |
K=(C+J) |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
79 095 582 |
4 950 000 |
4 950 000 |
84 045 582 |
|
2 |
Személyi juttatások |
26 745 280 |
200 000 |
200 000 |
26 945 280 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 045 441 |
3 045 441 |
||
|
4 |
Dologi kiadások |
14 839 151 |
14 839 151 |
||
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 487 387 |
5 487 387 |
||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
28 978 323 |
4 750 000 |
4 750 000 |
33 728 323 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
||||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
||||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
||||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
4 575 719 |
4 575 719 |
||
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||||
|
17 |
- Kamattámogatások |
||||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||
|
19 |
- Tartalékok |
24 402 604 |
4 750 000 |
4 750 000 |
29 152 604 |
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
||||
|
21 |
- Céltartalék |
||||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
4 159 368 |
50 000 |
50 000 |
4 209 368 |
|
23 |
Beruházások |
4 159 368 |
4 159 368 |
||
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||
|
25 |
Felújítások |
||||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |

- Lakástámogatás |
||||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
83 254 950 |
5 000 000 |
5 000 000 |
88 254 950 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
||||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
||||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
||||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
||||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
1 184 692 |
1 184 692 |
||
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 184 692 |
1 184 692 |
||
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
||||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||
|
60 |
Váltókiadások |
||||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
1 184 692 |
1 184 692 |
||
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
84 439 642 |
5 000 000 |
5 000 000 |
89 439 642 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||
|
Forintban |
|||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-31 559 534 |
-31 559 534 |
||
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
31 559 534 |
31 559 534 |
||
|
2026. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEINEK KIADÁSAINAK MÓDOSÍTÁSA |

2. melléklet a 4/2026. (VIII. 6.) önkormányzati rendelethez
|
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlegének módosítása |
||||||||
|
Forintban |
||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
|
Megnevezés |
2026. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2026.06.30.-ig |
Módosított előírányzat |
Megnevezés |
2026. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2026.06.30.-ig |
Módosított előírányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
E=C±D |
F |
G |
H |
I=G±H |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
48 676 138 |
48 676 138 |
Személyi juttatások |
26 745 280 |
200 000 |
26 945 280 |
|
|
2 |
1.-ból EU-s támogatás |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 045 441 |
3 045 441 |
||||
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
1 500 000 |
1 500 000 |
Dologi kiadások |
14 839 151 |
14 839 151 |
||
|
4 |
Működési bevételek |
1 519 278 |
1 519 278 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 487 387 |
5 487 387 |
||
|
5 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Egyéb működési célú kiadások |
28 978 323 |
4 750 000 |
33 728 323 |
|||
|
6 |
5.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||||
|
7 |
Egyéb működési bevételek |
|||||||
|
8 |
||||||||
|
9 |
Az 5-ből -Tartalékok |
24 402 604 |
4 750 000 |
29 152 604 |
||||
|
10 |
||||||||
|
11 |
||||||||
|
12 |
||||||||
|
13 |
Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.) |
51 695 416 |
51 695 416 |
Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12) |
79 095 582 |
4 950 000 |
84 045 582 |
|
|
14 |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
28 584 858 |
4 950 000 |
33 534 858 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||
|
15 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
28 584 858 |
4 950 000 |
33 534 858 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|||
|
16 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
17 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
18 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
20 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
1 184 692 |
1 184 692 |
||||
|
22 |
Váltóbevételek |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
|
23 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Váltókiadások |
||||||
|
24 |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23) |
28 584 858 |
4 950 000 |
33 534 858 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23) |
1 184 692 |
1 184 692 |
|
|
25 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24) |
80 280 274 |
4 950 000 |
85 230 274 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24) |
80 280 274 |
4 950 000 |
85 230 274 |
|
26 |
Költségvetési hiány: |
27 400 166 |
32 350 166 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
||
|
27 |
Bruttó hiány: |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
||
|
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegének módosítása |
||||||||
|
Forintban |
||||||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
|
Megnevezés |
2026. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2026.06.30.-ig |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
2026. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2026.06.30.-ig |
Módosított előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
E=C±D |
F |
G |
H |
I=G±H |
|
1 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
5 000 000 |
5 000 000 |
Beruházások |
4 159 368 |
4 159 368 |
||
|
2 |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
|
3 |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
||||||
|
4 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||
|
5 |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
50 000 |
50 000 |
||||
|
6 |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||||
|
7 |
||||||||
|
8 |
||||||||
|
9 |
||||||||
|
10 |
||||||||
|
11 |
||||||||
|
12 |
Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11) |
5 000 000 |
5 000 000 |
Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11) |
4 159 368 |
50 000 |
4 209 368 |
|
|
13 |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
4 159 368 |
-4 950 000 |
-790 632 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||
|
14 |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
4 159 368 |
-4 950 000 |
-790 632 |
Hitelek törlesztése |
|||
|
15 |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
16 |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
17 |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
|
18 |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
19 |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||||
|
20 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||
|
21 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||||
|
22 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
|
23 |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||
|
24 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||||||
|
25 |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19) |
4 159 368 |
-4 950 000 |
-790 632 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
|||
|
26 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
4 159 368 |
50 000 |
4 209 368 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
4 159 368 |
50 000 |
4 209 368 |
|
27 |
Költségvetési hiány: |
4 159 368 |
- |
Költségvetési többlet: |
- |
790 632 |
||
|
28 |
Bruttó hiány: |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
||
3. melléklet a 4/2026. (VIII. 6.) önkormányzati rendelethez
|
Drávatamási Község Önkormányzata |
'01 |
||||
|
Összes bevétel, kiadás módosítása |
01 |
||||
|
Forintban |
|||||
|
Sor- |
Előrirányzat megnevezése |
Eredeti |
1. sz. módosítás (2026.06.30.) |
Módosítások összesen |
Módosított előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
J=(D+…+I) |
K=(C+J) |
|
Bevételek |
|||||
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
48 676 138 |
48 676 138 |
||
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
25 839 590 |
25 839 590 |
||
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
||||
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
12 915 351 |
12 915 351 |
||
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
250 800 |
250 800 |
||
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 863 928 |
2 863 928 |
||
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
||||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
||||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
41 869 669 |
41 869 669 |
||
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
6 806 469 |
6 806 469 |
||
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
||||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
||||
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
||||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
1 500 000 |
1 500 000 |
||
|
24 |
Építményadó |
||||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
||||
|
26 |
Iparűzési adó |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
|
27 |
Talajterhelési díj |
||||
|
28 |
Gépjárműadó |
||||
|
29 |
Egyéb közhatalmi bevétel |
||||
|
30 |
Kommunális adó |
500 000 |
500 000 |
||
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
1 519 278 |
1 519 278 |
||
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
636 000 |
636 000 |
||
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
883 278 |
883 278 |
||
|
36 |
Ellátási díjak |
||||
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||||
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
||||
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
||||
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
||||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
||||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
||||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
||||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
||||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
||||
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||||
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
||||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
51 695 416 |
5 000 000 |
5 000 000 |
56 695 416 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
||||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
||||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
32 744 226 |
32 744 226 |
||
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
32 744 226 |
32 744 226 |
||
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
||||
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
||||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
||||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||||
|
81 |
Váltóbevételek |
||||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
32 744 226 |
32 744 226 |
||
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
84 439 642 |
5 000 000 |
5 000 000 |
89 439 642 |
|
Kiadások |
|||||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
79 095 582 |
4 950 000 |
4 950 000 |
84 045 582 |
|
2 |
Személyi juttatások |
26 745 280 |
200 000 |
200 000 |
26 945 280 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 045 441 |
3 045 441 |
||
|
4 |
Dologi kiadások |
14 839 151 |
14 839 151 |
||
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 487 387 |
5 487 387 |
||
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
28 978 323 |
4 750 000 |
4 750 000 |
33 728 323 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
||||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
||||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
||||
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
4 575 719 |
4 575 719 |
||
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||||
|
17 |
- Kamattámogatások |
||||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||
|
19 |
- Tartalékok |
24 402 604 |
4 750 000 |
4 750 000 |
29 152 604 |
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
||||
|
21 |
- Céltartalék |
||||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
4 159 368 |
50 000 |
50 000 |
4 209 368 |
|
23 |
Beruházások |
4 159 368 |
4 159 368 |
||
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||
|
25 |
Felújítások |
||||
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||||
|
34 |
- Lakástámogatás |
||||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
83 254 950 |
5 000 000 |
5 000 000 |
88 254 950 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
||||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
||||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
||||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
||||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
1 184 692 |
1 184 692 |
||
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1 184 692 |
1 184 692 |
||
|
51 |
Központi irányító szervi támogatás |
||||
|
52 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||
|
53 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||
|
54 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
||||
|
55 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
56 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
|
57 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||||
|
59 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||||
|
60 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||
|
61 |
Váltókiadások |
||||
|
62 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
1 184 692 |
1 184 692 |
||
|
63 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
84 439 642 |
5 000 000 |
5 000 000 |
89 439 642 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
9 |
9 |
|||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
3 |
3 |
|||
|
Drávatamási Község Önkormányzata |
01 |
||||
|
Kötelező feladtok bevételeinek, kiadásainak módosítása |
02 |