Tartalomjegyzék
- Szerkezet
412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelet
az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságról
[1] Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság létrehozásával új zöldhatósági csúcsszerv alakul meg. Magyarországon egy évtizedig nem létezett olyan központi hivatal, amelynek küldetése a természeti és táji örökségünk, a környezeti értékek, a környezeti elemek, valamint az éghajlat védelme.
[2] A Kormány az új Főhatóságot országos illetékességgel alakítja meg, és minden korábbi szervezeti előképéhez képest szélesebb felhatalmazással és hatáskörrel ruházza fel annak érdekében, hogy a tiszta víz, levegő, földtani közeg biztosításával, erdeink megóvásával, a biodiverzitás, a klíma és az élővilág védelmén keresztül végső soron az emberi élet és egészség megóvásában vállaljon nélkülözhetetlen szerepet.
[3] A Főhatóság elhivatott szakembergárdája társadalmunk életminőségének az egyik letéteményese is lesz.
[4] A Főhatóság létrehozása jó alapot biztosít ahhoz, hogy a területi szervek döntéseivel szemben egy olyan hatékony közigazgatási jogorvoslati fórum álljon fel, amelyik az elsőfokú határozatokat a közvetlen bírói felülvizsgálatot biztosító közigazgatási perhez képest kevésbé formalizált államigazgatási eljárásban vizsgálja felül. Ezzel a területi illetékességgel eljáró hatóságok kifogásolt döntéseivel szemben a közigazgatási bírósági utat megelőzően egy olyan központi hivatalhoz lehet fordulni, amely szükség esetén a területi hatóság döntéseit gyorsan és megfelelő szakmai tudással képes korrigálni.
[5] Az elektrifikációt kiszolgáló akkumulátorgyártás minőségi és mennyiségi felfutása, valamint a képződő akkumulátorhulladék kezelése egyben új környezetvédelmi feladatokat is jelent. A környezetvédelmi hatósági feladatellátásban újszerű megközelítést bevezetve a Főhatóság kiemelt és az egész országra kiterjedő illetékességgel ellátott feladata lesz az akkumulátorgyártás és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek és létesítmények, továbbá az akkumulátorhulladék kezelésének környezetvédelmi szempontú engedélyezése és felügyelete. Ezzel az akkumulátoriparhoz kapcsolódó környezetvédelmi tudás és fellépés egy helyen koncentrálódik, és valamennyi ügy országosan egységes szakmai megközelítést nyer. Az új környezetvédelmi csúcsszerv az akkumulátoripar felügyelete terén feladatkörrel rendelkező más állami szervekkel – így a mérésügyi és műszaki biztonsági hatósággal, az iparbiztonsági és tűzvédelmi hatóságokkal, a piacfelügyeleti, a fogyasztóvédelmi és más, feladatkörében érintett szervezetekkel – szoros együttműködésben fogja a munkáját végezni.
[6] Egyes kiemelt feladatokon felül a Főhatóság felelős továbbá környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természet- és tájvédelmi, géntechnológiai, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízgazdálkodási és vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatok országos illetékességgel történő, komplex, szakmai alapokon nyugvó, egységes gyakorlatot kialakító ellátásért.
[7] Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízügyi és vízvédelmi feladatokat ellátó területi szervein keresztül a környezethasználatok felügyelete a lehető legközelebb lesz mind az ipari és egyéb tevékenységekhez, mind pedig azokhoz, akik a környezeti hatásokat viselik vagy elszenvedik.
[8] A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
AZ ORSZÁGOS ÉLŐKÖRNYEZET-FELÜGYELETI FŐHATÓSÁG JOGÁLLÁSA, VEZETÉSE ÉS SZERVEZETE
1. Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jogállása
1. § (1) Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság (a továbbiakban: Főhatóság) az élő környezetért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.
(2) A Főhatóság székhelye Budapest.
2. A Főhatóság vezetői
2. § (1) A Főhatóságot elnök (a továbbiakban: Elnök) vezeti.
(2) Az Elnök – a más jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy egyedi döntésben meghatározott feladatok ellátásán felül – felelős a Főhatóság éves munkatervének, valamint szervezeti és működési szabályzatának előkészítéséért és jóváhagyás céljából a miniszterhez történő felterjesztéséért.
3. §1
3. A Főhatóság szervezete
4. §2
5. §3
6. §4
7. §5
8. §6
9. §
10. §
11. §
12. §
13. §
14. §
15. §
16. §
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
4. Hatálybaléptető rendelkezések
17. § (1) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A 3–8. §, a II. és III. Fejezet, a 18. § (6) és (7) bekezdése, a 19. §, a 21. § (1) bekezdése, a 22. és 23. §, a 6. és 7. alcím és az 1. melléklet 2027. január 1-jén lép hatályba.
(3) A 20. §, a 21. § (2) bekezdése, a 8. alcím, a 2. és 3. melléklet 2027. július 1-jén lép hatályba.
5. A Főhatóság létrejöttével kapcsolatos átmeneti rendelkezések
18. § (1) A Főhatóság a minisztériumból történő kiválással jön létre 2027. január 1-jén.
(2) Az (1) bekezdés szerinti időpontban a Központi Főhatóság, valamint a Főhatóság Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatósága jön létre.
(3) A miniszter az e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül kinevezi a Főhatóság Elnökét, azzal, hogy a kinevezés a Főhatóság létrejöttének időpontjában lép hatályba.
(4) Az Elnök a kinevezésének hatálybalépését megelőző napon jogosult kinevezni a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság igazgatóját, azzal, hogy az igazgató kinevezése a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság létrejöttének időpontjában lép hatályba.
(5) Az Elnök megbízatásának kezdete előtt jogosult a (4) bekezdés szerinti kinevezéshez szükséges előkészítő intézkedések megtételére.
(6)9
(7)10
19. §11
20. §12
21. § (1)13
(2)14
22. §15
23. §16
6.17
24. §
7.18
25. §
26. §
27. §
8.19
28. §
1. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez20
2. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez21
3. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez22
A 3. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 4. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
Az 5. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 6. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 7. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 8. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A II. Fejezet a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A III. Fejezet a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 18. § (6) bekezdése a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 18. § (7) bekezdése a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 19. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 20. § a 17. § (3) bekezdése alapján 2027. július 1-jén lép hatályba.
A 21. § (1) bekezdése a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 21. § (2) bekezdése a 17. § (3) bekezdése alapján 2027. július 1-jén lép hatályba.
A 22. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 23. § a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 6. alcím a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 7. alcím a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 8. alcím a 17. § (3) bekezdése alapján 2027. július 1-jén lép hatályba.
Az 1. melléklet a 17. § (2) bekezdése alapján 2027. január 1-jén lép hatályba.
A 2. melléklet a 17. § (3) bekezdése alapján 2027. július 1-jén lép hatályba.
A 3. melléklet a 17. § (3) bekezdése alapján 2027. július 1-jén lép hatályba.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás