Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (VII. 2.) önkormányzati rendelete

Zalakaros város közterületein a járművel várakozás rendjéről

2026.07.14.

[1] Zalakaros Város Önkormányzata annak érdekében, hogy a helyi közutakon, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületeken, járművel történő várakozás biztosítását célzó közszolgáltatást minden személy számára átlátható, a jogkövető magatartást elősegítő módon rendezze, e rendeletben állapítja meg az egyes díjköteles várakozási területeket, a díjköteles várakozási időszakot, a fizetendő várakozási díj mértékét, a lakossági illetve dolgozói bérlettel várakozásra jogosultak körét, a bérletek díjainak mértékét.

[2] Zalakaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában és a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya, a várakozási övezetek

1. § (1) E rendelet hatálya Zalakaros Város közigazgatási területén a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken kijelölt díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási övezetekre, korlátozott várakozási övezetekre, zárt rendszerű várakozási övezetekre (a továbbiakban: várakozási övezet) az ott lévő várakozóhelyekre, azokon a közúti járművel történő várakozási (parkolási) közszolgáltatásra terjed ki.

(2) E rendelet tárgyi és személyi hatálya kiterjed valamennyi gépjárműre, valamint ezen járművekkel a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási övezeteket igénybevevő személyekre.

(3) A mozgáskorlátozott személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, továbbá a betegszállító gépjármű várakozási övezetben jegykiadó automata működtetése nélkül is időkorlátozás nélkül várakozhat érvényes mozgáskorlátozotti igazolvány jól látható kihelyezésével.

(4) Zalakaros Város Önkormányzata Zalakaros Város közigazgatási területén a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási övezetben a járművel történő várakozási (parkolási) közszolgáltatást a 100%-os tulajdonában álló KAROS-PARK Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társasággal (8749 Zalakaros, Behiák puszta 5.; adószám: 12770092-2-20) (a továbbiakban: Közszolgáltató) kötött közszolgáltatási szerződés útján biztosítja.

(5) A várakozási díj megfizetésének ellenőrzését és a pótdíj felhívás kihelyezését a Közszolgáltató végzi.

(6) A Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződés szerint várakozási díj és a pótdíj megfizetését is biztosító, bérletet értékesítő, továbbá a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV törvény szerint a fogyasztói panaszokat intéző ügyfélszolgálatot (Parkolási Iroda) működtet.

2. § A várakozási övezeteket, amik olyan területek, amelyek január 1. és december 31. közötti időszakban a hét valamennyi napján 9:00 és 18:00 óra között várakozási díj fizetése ellenében használhatók, az 1. melléklet tartalmazza.

3. § (1) A korlátozott várakozási övezetet és várakozási övezetet a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet szerinti táblával, a díjfizetési kötelezettségre és annak módjára utaló kiegészítő táblával kell kijelölni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kiegészítő táblán fel kell tüntetni:

a) a Közszolgáltató nevét és elérhetőségét (ügyfélszolgálat)

b) az adott helyen várakozás díjfizetési kötelezettségét;

c) a díjfizetés időszakát;

d) a várakozási díj összegét;

e) a pótdíjfizetés szabályait;

f) utalást arra, hogy a parkoló nem őrzött.

(3) Az (1) bekezdés szerinti táblák karbantartása és szükség szerinti pótlása a Közszolgáltató feladata.

(4) A Közszolgáltató nem biztosítja a gépjármű őrzését, és nem felel a gépjárműben keletkezett, neki nem felróható károk megtérítéséért, továbbá a gépjármű eltulajdonításáért.

(5) A várakozási (parkolási) közszolgáltatásért a 2. mellékletben meghatározott díjat kell fizetni.

(6) A várakozási (parkolási) közszolgáltatás általános szerződési feltételeit a Közszolgáltató állapítja meg.

(7) A Dolgozói Bérletet, valamint a Közszolgáltató által elektronikus formában nem nyilvántartott kedvezményes várakozásra jogosító engedélyeket, igazolványokat az érvényesség ellenőrizhetősége céljából a jármű első szélvédő üvege mögött, jól látható helyen kell elhelyezni.

(8) A (7) bekezdésben foglaltak be nem tartása, vagy a díjfizetés nélküli várakozás pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után.

(9)1 Zalakarosban a Nyírfa, Akácfa és Hársfa utcákban történő várakozás rendjét Zalakaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének a várakozási engedély kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló 10/2026. (VII. 10.) önkormányzati rendelete szabályozza.

2. A bérletek

4. § (1) A bérletek típusai:

a) Lakossági Bérlet,

b) Dolgozói Bérlet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bérletek kiállításának díjait a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bérletek érvényességi ideje a tárgyév január 1. napjától a tárgyévet követő év január 31. napjának 24. órájáig tart. A 2026-ban kiadott (1) bekezdés szerinti bérletek érvényességi ideje 2028. január 31. napjának 24. órájáig tart. A bérletek az e bekezdésben foglalt időtartamig jogosítják fel használóikat díjfizetés nélküli várakozásra. A bérleteket ezt követően meg kell újítani.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a polgármester jogosult az önkormányzati érdekkörbe tartozó eseményekhez, rendezvényekhez kapcsolódóan, valamint az Önkormányzat illetve a Zalakarosi Közös Önkormányzati Hivatal tevékenységével összefüggő feladatok ellátásának megkönnyítése érdekében díjfizetés nélküli várakozásra jogosító engedélyek kiadására.

(5) A (4) bekezdés szerint kiadott díjfizetés nélküli várakozásra jogosító engedélyekről a képviselő-testületet a polgármester tevékenységéről szóló beszámolóban a következő soros ülésen tájékoztatni kell. A tájékoztató tartalmazza a jogosult nevét, az engedély kiadásának indokát, az engedély időtartamát.

(6) A Képviselő-testület a (4) bekezdés szerint, hosszabb időtartamra szóló engedélyeket a képviselő-testület a döntéséről szóló értesítés átvételét követő naptól visszavonhatja.

5. § (1) A Közszolgáltató az 1. melléklet szerinti a várakozási övezetekre érvényes Lakossági Bérleteket értékesít.

(2) A zalakarosi állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyek a tulajdonukban vagy üzemben tartásukban lévő gépjárműre díjfizetés nélküli várakozásra jogosító Lakossági Bérletet igényelhetnek.

(3) A Lakossági Bérlet (elektronikus bérlet) a forgalmi rendszámra, elektronikusan kerül kiállításra.

(4) A Közszolgáltató a Lakossági Bérletet a Közszolgáltatónál történő regisztrációt, a lakcímet igazoló hatósági igazolvány és a forgalmi engedély másolatának csatolását, és a Lakossági Bérlet díjának Közszolgáltatóhoz történő befizetését követően állítja ki.

(5) A Lakossági Bérlet vásárlásakor átadott bizonylaton feltüntetett információk a következő tájékoztatást tartalmazzák:

a) a bérlethez rendelt forgalmi rendszámot;

b) a bérlet érvényességi idejét;

c) azon várakozási övezeteket ahol a bérlet érvényes;

d) a bérlet jogosulatlan felhasználásának következményeit.

(6) A Lakossági Bérlettel történő várakozás jogosultságának ellenőrzése rendszám alapján, elektronikus úton történik.

6. § (1) Dolgozói Bérlet igénylésére a 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő téren működő, ott kereskedelmi, vendéglátóipari vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozások, szervezetek, intézmények, őstermelők, egyéni vállalkozók, továbbá a Zalakarosi Fürdő, a Hotel Napfény, a Hotel ParkInn, és a Hotel MenDan jogosultak.

(2)2 Az (1) bekezdés szerinti szervezetek előzetes igényfelmérés alapján Dolgozói Bérletet igényelhetnek a tulajdonukban vagy üzemben tartásukban lévő gépjárműre vagy a munkavállalóik részére a napi munkába járáshoz. Az igények elbírálásáról, az egyes igénylők részére kiadható Dolgozói Bérletek darabszámáról 5 darab Dolgozói Bérletig a Közszolgáltató, 15 darab Dolgozói Bérletig a polgármester, 15 darab Dolgozói Bérlet felett a Képviselő-testület dönt.

(3) Zalakaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiadható Dolgozói Bérletek számát 90 darabban határozza meg.

(4) A Dolgozói Bérlet kizárólag a (6) bekezdésében megjelölt parkolóhelyeken jogosítja fel a használóját díjfizetés nélküli várakozásra.

(5) Az (1) bekezdésben foglalt vállalkozásokkal vagy intézményekkel szerződéses kapcsolatban álló, részükre szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozó a szerződésben foglalt szolgáltatás nyújtásának megkönnyítése érdekében a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti Dolgozói Bérletet igényelhet, melyet a szerződéses szolgáltatás nyújtása céljából használhat.

(6)3 Dolgozói Bérlet használatával kizárólag az 1. melléklet táblázatának

a) 4. sorában megjelölt Zalakaros, Termáltó- és Ökopart parkoló 264/17 hrsz. parkolóban lévő 74 db parkolóhelyen, továbbá a

b) 10. sorában megjelölt Üdülő sor (ART Hotel- Benzinkút) déli végén kijelölt 16 db parkolóhelyen

lehet parkolójegy megváltása nélkül várakozni (parkolni).

(7) A (6) bekezdésben megjelölt

a) parkolóhelyeket a Közszolgáltató a Dolgozói Bérlettel rendelkező gépjárművek részére kijelölt várakozóhelyként üzemelteti,

b) parkolóhelyeken kívül a Dolgozói Bérlet máshol nem jogosít parkolójegy megváltása nélkül történő várakozásra (parkolásra).

(8) A Dolgozói Bérlettel rendelkező gépjárművek által nem igénybe vett parkolóhelyek az e rendeletben meghatározott várakozási díj megfizetése mellett más gépjárművek számára is használhatók.

3. A várakozási díj megfizetése, a várakozási díj megfizetésének ellenőrzése, záró rendelkezések

7. § (1) A várakozási díj a parkoló automatával működtetett parkolóhelyeken a várakozás megkezdésekor a parkoló automatánál az ott megjelölt pénzérmékkel készpénzben vagy bankkártyával, illetve egyéb bankkártyát helyettesítő fizetési applikációval, a nemzeti mobil fizetési rendszeren keresztül fizetendő meg.

(2) A várakozási díj nemzeti mobil fizetési rendszer igénybevételével történő megfizetése során figyelembe kell venni a telefonszolgáltatók tájékoztatását az alkalmazások felhasználási feltételeiről.

(3) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti applikációval vagy nemzeti mobil fizetési rendszeren keresztül a várakozási díj megfizetése a szolgáltatás elérhetőségének hiánya miatt nem lehetséges, a várakozási díjat az elérhető más fizetési módon kell megfizetni.

(4) A várakozás megkezdésekor:

a) a parkoló automatáknál a várakozási díj megfizetésének regisztrálása a gépjármű forgalmi rendszáma alapján, elektronikus úton történik, a kapott bizonylatot nem szükséges a gépjármű szélvédője mögé elhelyezni;

b) mobilfizetési szolgáltatás igénybevétele esetén a várakozás megkezdését követően azonnal a mobiltelefonos hívást, szöveges üzenetküldést kell elindítani megadva a gépjármű forgalmi rendszámát. A gépjárművet csak a visszaigazoló szöveges üzenet megérkezését követően lehet a várakozóhelyen hagyni.

(5) Nem mentesít a díjfizetési kötelezettség alól a várakozás időtartama alatt a járműben való tartózkodás.

(6) A minimálisan megfizetendő várakozási díj összegére a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 15/A. § (7) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

8. § (1) A várakozási díj megfizetését a Közszolgáltató jogkörében eljáró parkoló ellenőr elektronikus úton ellenőrzi.

(2) A várakozási díj és pótdíj megfizetésére a Kkt. 15/C. § (1)-(3) bekezdésében és a 15/D. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) A várakozási díj megfizetése nélkül vagy a bérlet érvényességi szabályainak megszegésével várakozó gépjárműre (szélvédőjére) helyezve, a parkoló ellenőr a várakozási díj megfizetésének hiányára vagy a bérlethasználati szabály megsértésére utaló, a várakozási díj és pótdíj megfizetésére vonatkozó írásbeli felhívást helyez el, színes vízhatlan csomagban, az időpont és a gépjármű rendszámának az elektronikus parkolási rendszerben történő rögzítése mellett. A felhívásnak az ügyfélszolgálat elérhetőségét tartalmaznia kell.

(4) A parkoló ellenőr (3) bekezdés szerinti intézkedés dokumentálására a képrögzítő eszközt vesz igénybe.

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A 3. § (9) bekezdését a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2026. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

2

A 6. § (2) bekezdése a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2026. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 6. § (6) bekezdése a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2026. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. melléklet a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2026. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás