Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 13/2019 (XII.3.) rendelete
ÚRI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Úri Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62.§ (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ ( 1) bekezdés 1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (Xl. 8.) Korm. rendelet 42.§-ában biztosított jogkörében eljáró
Általános előírások
Általános rendelkezések
1. § E rendelet hatálya Úri Község teljes közigazgatási területére terjed ki.
2. Értelmező rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában:
1. Alapintézmény: a lakosság átlagos életviteléhez szükséges, intézményes formában működő oktatási, nevelési, egészségügyi és szociális, a köz- és vagyonbiztonságot szolgáló, jellemzően önkormányzati kötelezettséggel járó intézmény (pl. óvoda, általános iskola, gyermek és felnőtt háziorvosi szolgálat, legalább ügyelet, időseket ellátó intézmény, mentők, rendőrség, tűzoltóság, stb.).
2. Haszonállat: gazdasági haszon céljára tartott állat:
1. nagytestű haszonállat: ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, bivaly,
2. közepes testű haszonállat: sertés, juh, kecske,
3. kistestű haszonállat: baromfi, galamb, házinyúl, nutria, róka, prémgörény, tenyésztési céllal eb és macska,
4. egyéb állat: az a)-c) pontban fel nem sorolt valamennyi emlős, hüllő, hal, madár.
1. Kézműipari rendeltetés: olyan ipari vagy üzemi rendeltetés, amelyben a fő rendeltetést hordozó helyiségek összes nettó alapterülete nem haladja meg a 150 m2-t, a foglalkoztatottak száma legfeljebb 5 fő és a tevékenység a működése során kielégíti a lakóterületre vonatkozó egészségügyi és környezetvédelmi határértékeket.
2. Környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági tevékenység: olyan gazdasági tevékenység, amely védőterületet vagy védőtávolságot nem igényel, nincs lakosságot zavaró zaj-, rezgés- és bűzterhelése, valamint környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez nem kötött, továbbá amelyről környezeti hatásvizsgálati eljárás megállapítja, hogy jelentős környezeti hatása nincsen.
3. Pavilon: kizárólag külső árusítással üzemeltethető, legfeljebb 20 m2 bruttó alapterületű ideiglenes - elmozdítható vagy a talajjal legfeljebb oldható kötéssel összeépített, szerelt jellegű - építmény, amely huzamos tartózkodásra alkalmas helyiséget foglal magába és az épületmagassága a 3,0 métert nem haladja meg.
4. Saroktelek: olyan földrészlet, amely legalább két oldalán közterülethez, illetve magánúthoz csatlakozik.
5. Telek beépítési módja: Az OTÉK-ban „Az építési telkek beépítési módjának meghatározása” címszó alatt meghatározottakkal azonos fogalom.
6. Zajvédő kerítés: olyan zajvédelmi célra létesített kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 100%-ban korlátozott.
7. Üzemszerű állattartás:
1. 3 vagy több nagytestű haszonállat tartása,
2. 10 vagy több közepes testű haszonállat tartása,
3. 150 darabnál több vegyes szárnyas tartása,
4. 50 darabnál több prémes állat tartása,
5. egyéb állat eladásra történő tenyésztése.
3. A szabályozási terv elemei
3. § (1) A Szabályozási terv kötelező elemei:
1. tervezett belterületi határ;
2. szabályozási vonal;
3. szabályozási elemekre vonatkozó méretek;
4. építési övezet, övezet határa;
5. építési övezet, övezet jele;
6. építési hely;
7. csúszásveszélyes terület;
8. zajvédő kerítés;
9. beültetési kötelezettség;
10. közterület zöldfelületként kialakítandó, fenntartandó része;
11. gyalogos tengely;
12. gazdasági rendeltetésű erdőterület övezete;
13. védelmi rendeltetésű erdőterület övezete;
14. korlátos mezőgazdasági terület övezete;
15. zöldterület - közkert övezete;
16. természetközeli terület övezete;
17. állóvizek övezete;
18. folyóvizek és árkok övezete;
19. víztározó övezete;
20. országos mellékút övezete;
21. települési gyűjtőút övezete;
22. települési kiszolgáló és egyéb utak övezete;
23. tervezett települési gyűjtőút;
24. elővásárlási joggal érintett ingatlanok.
(2) A Szabályozási terv tájékoztató elemei:
1. elbontott/be nem mért épület;
2. pincék által érintett terület;
3. árok tengelye adatszolgáltatás alapján
4. más jogszabály által meghatározott elemek:
a) régészeti lelőhely és azonosító;
b) Országos ökológiai hálózat - magterület;
c) Országos ökológiai hálózat - ökológiai folyosó;
d) Natura 2000 terület;
e) helyi jelentőségű védett természet terület;
f) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület;
g) kataszteri erdőállomány;
5. védőtávolságok.
(3) A Szabályozási terv alaptérképi elemei:
1. szintvonal és szintmagasság;
2. alrészlethatár és jele;
3. minőségi osztály és jele;
4. telek és helyrajzi szám;
5. belterületi határ;
6. közigazgatási határ.
4. Belterülethatár módosítás
4. § (1) A belterületbe vonható területeket a Településszerkezeti tervvel összhangban a Szabályozási terv tartalmazza.
(2) A belterületbe vonás ütemezetten is végrehajtható legalább telektömbre kiterjedően. Telkenkénti belterületbe vonás csak belterületi telekhez közvetlenül kapcsolódó telek esetében megengedett.
(3) A szabályozási tervben belterület-bevonásra előirányzott területek belterületbe vonhatók a terven jelöltek szerint, de ez a kijelölt területek beépíthetőségének nem feltétele, lakóterület azonban csak belterületen létesíthető.
Közterületekre, magánutakra vonatkozó előírások
5. Közterületek
5. § (1) A közterületet úgy kell kialakítani, hogy kerekesszékkel és gyermekkocsival is használni lehessen.
(2) Gyalogos-átkelőhely nélküli forgalmi csomópontban az úttest szegélyének sarokpontjától mért 15,0 méteren belül 0,5 méternél magasabb építmény, kilátást zavaró köztárgy, reklámhordozó, hirdető berendezés, hirdetőoszlop illetve növényzet nem állhat.
(3) Hirdető berendezés elhelyezése és működtetése nem zavarhatja a köz- és közlekedésbiztonságot.
(4) Amennyiben az építmény elhelyezkedésével, használatából eredő sajátos hatásaival nem akadályozza a közterület rendeltetésének megfelelő használatát, úgy a közterületen az alábbiakban felsorolt építmények helyezhetők el:
a) közlekedési-, közmű- és a terület rendeltetésszerű használatához szükséges műtárgyak, alul- és felüljárók, hidak,
b) köztárgyak, így különösen szobor, emlékmű, kút, szakrális elem, emlékjel, utcabútor, hulladékgyűjtő,
c) egyéb köztárgyak, közvilágítási, közlekedésirányítási, hírközlési műtárgyak,
d) esővédő, utas-váró, telefonfülke,
e) alkalmi vásárok építményei,
f) árusító pavilon a (5) bekezdés figyelembevétele mellett,
g) vendéglátó létesítményhez kapcsolódó terasz,
h) reklámhordozó, hirdető berendezés a településkép védelmi rendeletben meghatározottak szerint,
i) park és játszótér építményei.
(5) Pavilon időszakos eseményekhez kapcsolódóan legfeljebb 15 napra kiskereskedelmi és vendéglátó egység céljára elhelyezhető.
(6) Idényjellegű, gyümölcs árusításra szolgáló pavilon közterületen legfeljebb 90 napra helyezhető el.
(7) 500 m2-t meghaladó területű nem gépjármű közlekedésre szánt közterületet, közhasználatú területet átépíteni, átalakítani csak a vonatkozó jogszabály szerinti közterületalakítási terv alapján lehet.
6. Magánutak
6. § (1) Magánút telkének kialakítása esetén az építési övezetre, övezetre meghatározott kialakítható legkisebb telekterület értékét nem kell figyelembe venni.
(2) Magánút csak közforgalom számára megnyitott magánútként létesülhet.
(3) Magánút csak közterülethez csatlakozhat, magánútból nem nyílhat újabb magánút.
(4) Beépítésre szánt területen a telkek megközelítésére szolgáló magánutat kialakítani csak akkor lehet, ha a magánút – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – közhasználat céljára megnyitott területként és a közutakra vonatkozó rendelkezések szerint kerül kialakításra.
(5) Magánúton csak a közlekedési-, közmű- és a terület rendeltetésszerű használatához szükséges műtárgyak helyezhetők el.
(6) Magánutat beépíteni, egynél több telket kiszolgáló esetben a közúttal, közterülettel határos oldalon lezárni nem szabad.
(7) 150 m-nél hosszabb közforgalom elől el nem zárt magánutak zsákutcaként nem alakíthatók ki.
(8) Az 50 – 150 m közötti hosszúságú magánút (zsákutca) végén:
a) lakóterületeken legalább 8,0 m hosszú tehergépkocsi,
b) egyéb területeken legalább 15,0 m hosszú nyerges vontató számára útforduló kialakítása szükséges.
(1) Amennyiben a szabályozási terv, vagy az építési övezeti előírások másképp nem rendelkeznek a rendszeres gépjárműforgalomra is tervezett magánutak legkisebb szélessége:
a) lakóterületen:
aa) 1-4 ingatlan kiszolgálása esetén: 6 m,
ab) 5-8 ingatlan kiszolgálása esetén: 8 m,
ac) 8-10 ingatlan kiszolgálása esetén: 10 m,
ad) 10-nél több ingatlan kiszolgálása esetén: 12 m.
b) vegyes és gazdasági területen: 12 m.
(9) Közterületi jellemzőkkel kialakított magánút - az önkormányzattal kötött megállapodás esetén – közterületté minősíthető.
(10) Az építési telek magánútról megközelíthetőnek tekinthető az alábbi feltételek teljesülése esetén:
a) a magánút telkének csapadékvíz elvezetése, vagy adottságok függvényében annak szikkasztása, tárolása, továbbá a térvilágítás megoldott,
b) magánúton a gépjárművek, a gyalogosok és kerékpárosok akadálytalan közlekedése biztosított,
c) a magánút, valamint az alatta és felette létesülő, az érintett ingatlanokat kiszolgáló közművezetékek a tulajdonosok által kialakításra került és azok fenntartásáról intézkedtek,
d) ha az útpálya szilárd burkolatú, vagy legalább kőzúzalékkal szilárdított földút.
(11) Gazdasági terület telkeit megközelítő magánutat úgy kell kialakítani, hogy a telkek megközelítése tehergépjárművel is biztosított legyen.
(12) A 10 m telekszélességet meghaladó magánutakon, útszakaszokon fasor, vagy zöldsáv telepítendő.
Az épített környezet és a településkép alakítására vonatkozó előírások
7. Művi értékvédelem
7. § (1) A nyilvántartott azonosított régészeti lelőhelyeket a szabályozási terv és e rendelet 1. függeléke tartalmazza.
(2) Térszín alatti gépjárműtároló (mélygarázs) csak abban az esetben és olyan módon létesíthető, ha az a régészeti feltárás során előkerült örökségi elemek bemutathatóságát és fenntarthatóságát nem veszélyezteti.
A táj és a természeti környezet alakítására vonatkozó előírások
8. Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területek előírásai
8. § A Szabályozási Terv jelöli a „Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület”-eket, az alábbiak szerint:
a) belterülettől ÉNy-ra az Úri-patak völgye és a szegélyező domboldalak, Kenderföld-lapos, Úri Szőlők és Kopasz-hegy között elterülő, erdőkkel szegélyezett legelő és szántóterületek,
b) belterülettől DK-re, az Úri-patakot kísérő gyepes területek, valamint a halastavak és azok környezete, Ebhát, Nyúzó-völgy, Obercila és Jobbágyföldek szántóterületei,
c) Farkaspusztai-patak menti területek,
d) település ÉK-i határa menti galéria.
9. Táj- és természetvédelem
10. Zöldfelületek általános előírásai
10. § (1) A kötelező legkisebb zöldfelület számításánál a víz- és légáteresztő burkolat, műanyag gyeprács, gyephézagosan kialakított szilárd burkolat nem vehető figyelembe.
(2) Az Úri-patakkal határos telkeken, a vízfolyás menti növénytelepítéseket elsősorban a honos, ökológiai igényeknek megfelelő fa- és cserjefajok és azok fajtái alkalmazásával kell biztosítani.
(3) A 10 gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó- (parkoló) helyet fásítani kell. A parkoló felületek árnyékolását biztosító fásítást minden megkezdett 4 db várakozó- (parkoló) hely után 1 db, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, túlkoros, allergén pollent nem termelő lombos fa telepítésével kell megoldani, minimum 2,25 m2 szabad termőföldterület biztosításával.
11. Közutak menti és egyéb közterületi zöldfelületek
11. § (1) Közutak menti közterületi zöldfelületi sávok a gépkocsi behajtók, köztárgyak területének kivételével, növényzettel fedetten alakítandók ki.
(2) A Szabályozási terven „Közterület zöldfelületként fenntartandó, kialakítandó része” –ként jelölt területek 80%-át növényzettel fedett zöldfelületként kell kialakítani, a meglévő értékes növényállomány megőrzésével.
(3) Új belterületi közlekedési célú közterület kialakításánál fasor telepítéséhez az alábbiak szerint kell területet biztosítani:
a) 12 méter szabályozási szélességet el nem érő utcák esetén egyoldali fasor kialakításához,
b) 12 méter szabályozási szélesség felett kétoldali fasor telepítéséhez,
c) kivétel, ha a meglévő közműhálózat, vagy a közlekedésbiztonsági okok ezt nem teszik lehetővé.
Környezetvédelmi előírások
12. Általános környezetvédelmi előírások
12. § A település közigazgatási területén az egyes területek használata úgy folytatható, ha a használat:
a) a vonatkozó hatályos jogszabályokban megengedett határértéket el nem érő mértékű környezetterhelést és igénybevételt okoz,
b) kizárja a környezetkárosítást,
c) következtében a meglévő környezeti ártalom és szennyezés mértéke megszűnik, vagy legalább csökken.
13. A termőföld védelme
13. § (1) A termőföld minőségének védelme érdekében a földhasznosítás során a termőhely ökológiai adottságaihoz igazodó talajvédő gazdálkodást kell folytatni.
(2) Termőföld művelés alóli kivonását a beépítés ütemének megfelelően kell végrehajtani, a beruházás megkezdéséig az eredeti művelési ágnak megfelelő területhasznosítást kell folytatni.
(3) A termőföldön végzett beruházások esetében gondoskodni kell a humuszos termőréteg megmentéséről, összegyűjtéséről és újrahasznosításról. Lehetséges mértékig helyben kell a letermelt humuszos termőréteget felhasználni.
(4) A telkeken rézsűk kizárólag oly módon alakíthatók ki, hogy a rézsű állékonysága a telek területén belül biztosítható legyen.
14. Talaj-, felszíni és felszín alatti vizek védelme
14. § Tereprendezés, területfeltöltés során szennyezett talaj, hulladéknak minősülő anyag nem használható.
15. Zaj és rezgés elleni védelem
15. § Védendő funkciójú és határérték feletti zajnak kitett területen új épület építése esetén biztosítani kell az előírt belsőtéri zajterhelési határértékek teljesülését a zajtól védendő helyiség megfelelő tájolásával, vagy passzív akusztikai védelem alkalmazásával.
16. Hulladékkezelés
16. § A veszélyes hulladék gyűjtéséről, biztonságos átmeneti tárolásáról, elszállításáról a vonatkozó hatályos jogszabályokban előírtak szerint kell gondoskodni.
Sajátos jogintézmények
17. Elővásárlási jog
17. § Úri Község Önkormányzatát elővásárlási jog illeti meg a 4. mellékletben meghatározott ingatlanokra – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, és a vonatkozó jogszabályok keretei között – önkormányzati feladatok ellátása, valamint településfejlesztési célok megvalósítása érdekében.
18. Településrendezési szerződés
18. § A településrendezési szerződésben rögzíteni kell legalább a településrendezési eszközök módosításának finanszírozási módját, valamint a fejlesztési cél megvalósítása érdekében szükségessé váló – egyébként az önkormányzat feladataként jelentkező - költségek, ráfordítások átvállalását, különös tekintettel az alábbiakra:
a) a közlekedési és közműinfrastruktúra-fejlesztés és az elhelyezéséhez szükséges terület biztosításának,
b) az oktatási-nevelési, valamint a szociális és egészségügyi ellátást biztosító alapintézményi háttér kialakításának,
c) a zöldterületek biztosításának, illetve fejlesztésének,
d) a közterület rendezésének, valamint
e) az érintett terület előkészítésének, a telekviszonyok rendezésének, szükséges környezetvédelmi intézkedések költségviselésének feltételeit.
19. Beültetési kötelezettség
19. § A Szabályozási terven „Beültetési kötelezettség” jellel lehatárolt területek kialakításának szabályai:
a) 10 m szélességet el nem érő beültetési kötelezettségű területeket egy fasorból és magas növekedésű fajokból álló cserjesávból álló növényállománnyal,
b) 10 m-nél szélesebb beültetési kötelezettségű területeket legalább 2 sorban telepített fasorból és magas növekedésű fajokból álló cserjesávból álló növényállománnyal kell kialakítani,
c) a fasor egyedeinek tőtávolsága legfeljebb 8 m lehet.
Közművek előírásai
20. Közműellátás és hírközlés általános előírások
20. § (1) A meglévő és a tervezett közcélú közműhálózatok és létesítményeik, továbbá azok ágazati előírások szerinti közmű-védőtávolságai (biztonsági övezetei) számára közterületen, vagy közműterületen kell helyet biztosítani. Ettől eltérni csak az ágazati előírások betartásával lehet.
(2) A közművesítésre kerülő területen telkenként kell a közhálózathoz önálló bekötésekkel és mérési helyekkel csatlakozni, közművek elhelyezésénél a közműhálózatokhoz való hozzáférhetőségre figyelemmel kell lenni.
(3) Új út építésénél, útrekonstrukciónál - közforgalmú út esetén
a) a tervezett közművek egyidejű megépítéséről,
b) a meglevő közművek szükséges felújításáról,
c) a csapadékvizek elvezetéséről,
d) beépítésre szánt területen a közvilágítás megépítéséről gondoskodni kell
(4) A meglévő közművek egyéb építési tevékenység miatt szükségessé váló kiváltásakor:
a) a feleslegessé vált közművet, hálózatot és létesítményt el kell bontani,
b) az indokoltan földben maradó vezeték, létesítmény betömedékelését, felhagyását szakszerűen kell megoldani,
(5) A közművezetékek átépítésekor és új vezeték fektetésekor a racionális területgazdálkodás érdekében a beépítésre szánt területeken a közművezetékek helyét úgy kell kijelölni, hogy
a) 10 m-t meghaladó, 12 m szabályozási szélességet el nem érő utcákban legalább egyoldali,
b) 12 m szabályozási szélességet meghaladó szélességű utcákban kétoldali fasor telepítését ne akadályozzák meg,
c) 8 m-nél kisebb szabályozási szélességű utak víztelenítését az elszállítandó vízmennyiség függvényében folyókával, vagy zárt csapadékcsatorna építésével kell megoldani.
21. Közművesítés mértékének az előírása
21. § (1) A közműellátás mértéke megfelelő, ha:
a) a beépítésre szánt területen biztosított:
aa) a teljes közműellátás,
ab) jelen szabályozás csapadékvízre vonatkozó előírásai teljesülnek,
ac) az építési hely vízelöntéssel, tartós vízállással nem veszélyeztetett,
b) a beépítésre nem szánt vízbázis védelmi, vagy országos vízminőség védelmi területen, emberi tartózkodásra alkalmas építmény esetén biztosítható:
ba) a közegészségügyi hatóság által is elfogadott egészséges ivóvízellátás,
bb) a közüzemű villamosenergia-ellátás,
bc) jelen szabályozás szennyvízre és csapadékvízre vonatkozó előírásai teljesülnek
bd) az építési hely vízelöntéssel, tartós vízállással nem veszélyeztetett,
c) a beépítésre nem szánt területen, emberi tartózkodásra alkalmas építmény esetén biztosítható:
ca) a közegészségügyi hatóság által is elfogadott egészséges ivóvízellátás,
cb) a közüzemű villamosenergia-ellátás,
cc) jelen szabályozás szennyvízre és csapadékvízre vonatkozó előírásai teljesülnek,
cd) az építési hely vízelöntéssel, tartós vízállással nem veszélyeztetett,
(2) Beépítésre nem szánt területen, emberi tartózkodásra nem szolgáló építmény esetén a terület
22. Vízellátás
22. § Új közüzemű vízelosztó hálózat csak a szennyvízcsatorna hálózattal együtt építhető.
23. Szennyvízelvezetés, szennyvízkezelés
23. § (1) A felszín alatti vizek védelme érdekében sem a szennyvíz, sem a tisztított szennyvíz közvetlen talajba szikkasztása a település teljes területén tilos.
(2) A szennyvízelvezetésére elválasztott rendszerű vízelvezetés építhető.
(3) A beépítésre nem szánt országos vízminőség védelmi területen létesítendő építményekből a szennyvíz környezet károsítása nélküli kezeléséhez:
a) ha a szennyvíz közcsatorna hálózat 200 m távolságban rendelkezésre áll, akkor a közhálózati csatlakozást ki kell építeni a keletkező szennyvíz mennyiségétől függetlenül,
b) ha a napi keletkező szennyvíz mennyisége nem haladja meg az 5 m3-t (200 m-től nagyobb távolságra érhető el a közcsatorna hálózat) a szennyvizeket víz-zárósági próbával igazoltan, vízzáróan kivitelezett, fedett, zárt medencébe kell összegyűjteni és a kijelölt ürítő helyre szállíttatni
c) ha a napi keletkező szennyvíz mennyisége meghaladja az 5 m3-t (200 m-től nagyobb távolságra érhető el a közcsatorna hálózat) akkor helyben létesítendő szennyvíztisztító kisberendezés is alkalmazható:
ca) ha a tisztított vizek számára a megfelelő felszíni befogadó rendelkezésre áll (tisztított vizet sem szabad talajba szikkasztani)
cb) ha az egyéb előírások, korlátok nem tiltják, valamint illetékes szakhatóságok hozzájárulnak,
cc) a kisberendezés védőterület igénye nem nyúlhat túl a tárgyi telken,
cd) a tisztítóberendezéssel azt a tisztítási hatásfokot kell teljesíteni, amit a befogadóhoz igazítva az illetékes szakhatóság meghatároz,
d) ha bármelyik illetékes szakhatóság nem ad hozzájárulást a helyi szennyvíztisztító kisberendezés létesítésére, ki kell építeni a közcsatorna csatlakozást az bármekkora távolsággal érhető el.
(4) A beépítésre nem szánt területen létesítendő építményekből a szennyvíz környezet károsítása nélküli kezeléséhez:
a) ha a napi keletkező szennyvíz mennyisége nem haladja meg az 5 m3-t a szennyvizeket víz-zárósági próbával igazoltan, vízzáróan kivitelezett, fedett, zárt medencébe kell összegyűjteni és a kijelölt ürítő helyre szállíttatni.
b) ha a napi keletkező szennyvíz mennyisége meghaladja az 5 m3-t akkor helyben létesítendő szennyvíztisztító kisberendezés is alkalmazható:
ba) ha a tisztított vizek számára a megfelelő felszíni befogadó rendelkezésre áll (tisztított vizet sem szabad talajba szikkasztani)
bb) a kisberendezés védőterület igénye nem nyúlhat túl a tárgyi telken,
bc) a tisztítóberendezéssel azt a tisztítási hatásfokot kell teljesíteni, amit a befogadóhoz igazítva az illetékes szakhatóság meghatároz,
c) ha bármelyik illetékes szakhatóság nem ad hozzájárulást a helyi szennyvíztisztító kisberendezés létesítésére, ki kell építeni a közcsatorna csatlakozást.
(5) Közműpótlóként a zárt tároló medence csak akkor alkalmazható, ha a telek állandó megközelíthetőségére a megfelelő (paraméterű és kiépítettségű) közhálózati útkapcsolat biztosított.
(6) A szennyvíztisztító telep környezetterhelő hatásterülete 300 m
(7) A szennyvízátemelő műtárgy védőtávolsága:
a) védelem nélkül 150 m
b) bűzzárral ellátva 20 m
c) hatásvizsgálat alapján a megállapított méret.
(8) A kijelölt védőtávolságon, hatásterületen belül új területhasznosításra területet igény bevenni csak környezetvédelmi hatástanulmány alapján lehet, az abban előírtak betartásával.
24. Felszíni vízrendezés, csapadékvíz elvezetés
24. § (1) Vízgazdálkodási területként lejegyzett terület (tavak, árkok, vízfolyások, stb.) közlekedési, vagy egyéb építési célú hasznosítása csak vízjogi engedély alapján változtatható meg még akkor is, ha a korábbi, vízgazdálkodási célú hasznosítás fenntartása már nem indokolt.
(2) Ha a vízgazdálkodási terület jogi, földhivatali nyilvántartási helye a valóságban elfoglalt helyétől eltér, a földhivatali helyét kell figyelembe venni.
(3) Vízfelületek karbantartásának céljára biztosítandó parti sávot a középvízi medertől kell kijelölni és azt vízgazdálkodási területként kezelni. A középvízi meder kijelölése hiányában, annak kijelöléséig a parti sáv méretével azonos sávot a meder telek határától kell kijelölni és szabadon hagyni a mederkarbantartó számára.
(4) A település területén a csapadékvíz elvezető hálózatot elválasztott rendszerűként kell kiépíteni.
(5) A beépítésre nem szánt területeken is legalább a nyílt árkos csapadékvíz elvezetési rendszert ki kell építeni.
(6) Ha a telek beépítése, burkoltság növelése hatására az elvezetendő csapadékvíz mennyisége meghaladja a telekről korábban elvezetendő csapadékvíz mennyiségét, a többlet csapadékvíz visszatartására telken belül záportározót kell létesíteni. A záportározó méretét úgy kell meghatározni, hogy minden megkezdett 50 m2 burkolt felület után min.1 m3 helyi záportározó térfogatot kell kialakítani (ha ennek növelését a felszíni vízelvezető hálózat üzemeltetője nem kéri) és a záportározó túlfolyójából a csapadékvizet csak késleltetve lehet - a felszíni vízelvezető-hálózat kezelőjének engedélyében meghatározottak szerint - a közterületi felszíni vízelvezető-rendszerbe vezetni.
(7) A záportározót egyéb vízgazdálkodási célra (locsolóvíz tárolóként) hasznosítani nem lehet.
(8) Vízgazdálkodási célú víztárolóként külön tároló létesítendő
(9) A nyílt árkos vízelvezető hálózat feletti kocsi behajtók az árok vízszállító képességét nem korlátozhatják, ezért az átereszt úgy kell kialakítani, hogy
a) a kocsi behajtó 3,5 m-nél szélesebb nem lehet,
b) telkenként csak egy kocsi behajtó létesíthető (saroktelek kivételével),
c) a vízszállítás akadálymentes legyen.
(10) A telekhatárra épített épületek ereszcsatornáit, valamint a telkekről a csapadékvíz kivezetést csak terepszint alatt szabad az utcai vízelvezető hálózatba vezetni.
25. Villamosenergia ellátás
25. § (1) Területgazdálkodás érdekében beépítésre szánt területen üzemelő föld feletti hálózat rekonstrukciója, a Településképi rendeletben előírtak szerint építhető.
(2) Beépítésre nem szánt területen – erdőterület kivételével - egy oldali közös oszlopsoron kell a villamosenergia szolgáltatást nyújtó és a vezetékes hírközlési hálózatokat elhelyezni, amelyre egyben a felmerülő közvilágítási igény esetén a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetők.
(3) Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni.
(4) Erdőterületen föld feletti hálózatépítés csak akkor lehetséges, ha az nem igényel erdőirtást. Ha erdőirtás igénye merülne fel a hálózatot csak földalatti telepítéssel lehet építeni.
(5) Új villamosenergia ingatlan-bekötést a település belterületén már csak földalatti csatlakozás kiépítésével szabad kivitelezni még akkor is, ha a közhálózat oszlopsoron halad.
26. Földgázellátás
26. § Előkerttel rendelkező épületeknél a telekhatár és az épület között gázvezeték csak földben építhető.
27. Vezetékes elektronikus hírközlés
27. § (1) Területgazdálkodás érdekében beépítésre szánt területen üzemelő föld feletti hálózat rekonstrukciója a Településképi rendeletben előírtak szerint építhető.
(2) Új elektronikus hírközlési hálózatokat beépítésre nem szánt területen területgazdálkodási okokból a villamosenergia elosztási, a közvilágítási és egyéb hírközlési szabadvezetékekkel közös, egyoldali oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetők.
28. Vezeték nélküli elektronikus hírközlés
28. § Vezeték nélküli szolgáltatás hálózatainak és létesítményeinek elhelyezési lehetőségét a Településképi arculati kézikönyv és a Településképi rendelet rögzíti.
Építés általános szabályai
29. Telekalakítás
29. § (1) A település igazgatási területén telket, építési telket csak úgy szabad alakítani, hogy az a terület rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas legyen, továbbá annak alakja, terjedelme, beépítettsége a vonatkozó építési övezeti, övezeti előírásoknak, a szabályozási tervnek és a vonatkozó egyéb általános jogszabályoknak is megfeleljen.
(2) Meglévő telektömbben az egyes telkeket érintő közterületi szabályozás végrehajtása érdekében a telekalakítás akkor is lehetséges, ha a közterületi szabályozással érintett visszamaradó telek területe az építési övezet vagy övezet előírásaiban meghatározott értéknél kisebb.
(3) Magánút kialakítása esetén az építési övezetre, övezetre meghatározott kialakítható legkisebb telekterület értékét nem kell figyelembe venni.
(4) Beépítésre szánt területen nyúlványos (nyeles) telek nem alakítható ki.
(5) Telekhatártól eltérően kijelölt övezethatár mentén nem kötelező telket alakítani, de az ebben az esetben történő telekalakításkor az érintett övezetekre előírt legkisebb kialakítható telekterület mértékét nem kell betartani. Vegyes övezetű telek esetén az építési övezeti paramétereket és a vonatkozó egyéb előírásokat a telken belül övezetenként külön-külön kell figyelembe venni.
(6) Telekalakítás által vegyes övezetű telek nem hozható létre.
30. Általános beépítési előírások
30. § (1) Szálláshely-szolgáltatás céljára lakókocsi, vagy sátor, illetőleg huzamos tartózkodás célját szolgáló gépjármű, továbbá konténer nem helyezhető el.
(2) Lakótelken saját használatra
a) legfeljebb egy lakókocsi helyezhető el az építési helyen belül, a fő funkciójú épülettől legfeljebb 2 méter távolságra;
b) legfeljebb egy sátor helyezhető el legfeljebb 15 napra.
(3) A település lakó-, vegyes és különleges övezeteiben:
a) asztalos műhely,
b) szerkezeti lakatos műhely,
c) állattartó építmény,
d) mezőgazdasági célú építmény,
e) kőmegmunkáló műhely, valamint
f) hulladékgyűjtő telep önálló rendeltetésként nem létesíthető.
(4) A (3) bekezdésben felsorolt építmények épületmagassága legalább 2,0 méter kell legyen.
(5) Telkenként egy, több közterületi kapcsolattal rendelkező telek esetén közterületenként egy-egy
Részletes építési övezeti, övezeti előírások
Beépítésre szánt területek
31. Beépítésre szánt területek építési övezetei
31. § A SZT a település területén a beépítésre szánt területeket sajátos használatuk szerint a következő építési övezetekbe sorolja:
a) Lakóterületek Falusias lakóterület építési övezetei Lf
b) Vegyes területek Településközpont vegyes terület építési övezetei Vt
c) Gazdasági területek
ca) Kereskedelmi, szolgáltató terület építési övezetei Gksz
cb) Ipari területek építési övezetei Gip
d) Különleges beépítésre szánt területek
da) Nagykiterjedésű sportolási célú terület K-Sp
db) Településüzemeltetési terület K-Tü
dc) Mezőgazdasági üzemi terület K-Mü
dd) Rekreációs célú terület K-Rek
de) Közmű terület K-K
32. Lakóterületek építési övezeteinek általános előírásai
32. § (1) Lakóterületek építési övezeteiben eltérő építési övezeti előírás hiányában
a) a lakóterületre vonatkozó környezeti normatívákat meghaladó környezeti terhelést (pl. zajos, bűzös, vagy porszennyeződést) okozó tevékenység,
b) a napi 2 db, 3,5 tonnás (vagy azzal egyenértékű) jármű forgalmat meghaladó anyag- és áruszállítást igénylő tevékenység,
c) személy-, vagy áruszállítást végző járművek tárolását szolgáló tevékenység (önálló parkoló vagy garázs),
d) gépjárművek karosszéria javító és festőműhelyei,
e) üzemanyagtöltő és járműmosó tevékenység,
f) fém-és hulladékkereskedelem, ill. tárolás,
g) az adott lakóterület alapfokú kiszolgálását meghaladó mértékű ellátó, szolgáltató, vendéglátó, közösségi szórakoztató és kulturális rendeltetés,
h) nagykereskedelmi üzletek, raktárak,
i) a megengedett lakásszámot meg nem haladó mértékű egyéb kereskedelmi szállás épület és a diák kollégium kivételével, szállás jellegű épület céljára terület nem használható, valamint ilyen tevékenység céljára építmény nem létesíthető.
(2) Lakóterületek építési övezeteiben – eltérő építési övezeti előírás hiányában – telepengedély alapján gyakorolható tevékenység céljára terület nem használható, építmény nem létesíthető. Telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható gazdasági tevékenység céljára területhasználat a kézműipari rendeltetés fogalmának keretei között végezhető, ilyen célra szolgáló építmény pedig szintén ezen keretek között létesíthető, de az ilyen jellegű területhasználatnak, illetve építmény létesítésének feltétele, hogy a telken lakórendeltetés is legyen.
(3) Az (1) és (2) bekezdés előírásait a már meglévő építmények, építményrészek átalakítása, bővítése vagy rendeltetésének megváltoztatása esetén is alkalmazni kell.
(4) Amennyiben a kialakult építési telek szélessége 16 m-nél kisebb, akkor az oldalkert mérete 4 m.
33. Falusias lakóterületek építési övezeteinek általános előírásai
33. § (1) A falusias lakóterület legfeljebb 5,5 m-es beépítési magasságú, elsősorban lakó rendeltetésű épületek elhelyezésére szolgál.
(2) A falusias lakóterület telkein legfeljebb egy lakóépület helyezhető el.
(3) A falusias lakóterületen elhelyezhető épület a lakó rendeltetésen kívül:
a) mezőgazdasági célú,
b) legfeljebb 300 m2 bruttó szintterületű kiskereskedelmi, továbbá a kézműipari tevékenység kereteit meg nem haladó szolgáltató,
c) szállás jellegű,
d) hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális,
e) kulturális, közösségi szórakoztató,
f) iroda, igazgatás, sport rendeltetést is tartalmazhat.
(4) A falusias lakóterületen mezőgazdasági jellegű építmény csak abban az esetben helyezhető el, ha az a lakóterületre vonatkozó környezeti normatívákat meg nem haladó hatású tevékenység folytatása céljára szolgál.
(5) A falusias lakóterületek építési övezeteiben elhelyezhető melléképítmények - az építési övezetre vonatkozó eltérő előírás hiányában:
a) közmű-becsatlakozási műtárgy,
b) közműpótló műtárgy,
c) hulladéktartály-tároló,
d) épülettől különálló – építménynek minősülő kirakatszekrény,
e) kerti építmény,
f) húsfüstölő, jégverem, zöldségverem,
g) üzemszerű állattartás mértékét meg nem haladó, de telkenként legfeljebb 50 m2 alapterületen állat ól, állatkifutó, amennyiben a telken lakórendeltetés is van,
h) saját szükségletre szolgáló komposztáló.
34. Falusias lakóterületek építési övezeteinek egyedi előírásai
34. § (1) Az építési övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 1. pontja tartalmazza.
(2) Az Lf-1 jelű építési övezetekben:
a) legfeljebb 2 lakásos épület helyezhető el,
b) az épületeket jellemzően oldalhatáron állóan kell elhelyezni,
c) előkert csak akkor létesíthető, ha mindkét szomszédos épület is előkerttel rendelkezik. Eltérő előkert esetén a kisebbik méretet kell figyelembe venni.
d) telekalakításnál a telek utcafronti szélessége legalább 14,0 m, legfeljebb 20,0 m lehet.
35. Településközpont vegyes területek építési övezeteinek általános előírásai
35. § (1) A településközpont vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 12,0 m-es épületmagasságot meg nem haladó, lakó- és intézményi, illetve vegyes rendeltetést szolgáló épület elhelyezésére szolgál, amelyek nincsenek zavaró hatással a lakó rendeltetésre.
(2) A településközpont vegyes terület építési övezeteinek telkein több épület is elhelyezhető, de lakó funkció kizárólagossága esetén telkenként csak egy lakóépület.
(3) A településközpont vegyes terület építési övezeteiben elhelyezhető épület - az építési övezetre vonatkozó eltérő előírás hiányában:
a) lakó;
b) igazgatási, iroda;
c) legfeljebb 1000 m2 bruttó szintterületű kiskereskedelmi, továbbá nem üzemi jellegű szolgáltató,
d) szállás jellegű;
e) hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális;
f) kulturális, közösségi szórakoztató;
g) sport rendeltetést tartalmazhat.
(4) A közintézmények telkének területén lakófunkció csak a fő rendeltetésű épületen belül elhelyezett, a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakásként létesíthető.
(5) A településközpont vegyes terület építési övezeteiben elhelyezhető melléképítmények:
a) közmű-becsatlakozási műtárgy,
b) közműpótló műtárgy,
c) hulladéktartály-tároló,
d) épülettől különálló – építménynek minősülő kirakatszekrény,
e) kerti építmény,
f) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop.
(6) Településközpont vegyes terület építési övezeteiben
a) a lakóterületre vonatkozó környezeti normatívákat meghaladó környezeti terhelést (pl. zajos, bűzös, vagy porszennyeződést) okozó tevékenység,
b) a napi 2 db, 3,5 tonnás (vagy azzal egyenértékű) jármű forgalmat meghaladó anyag- és áruszállítást igénylő tevékenység, kivéve a telkenként legfeljebb brutto 1500 m2 kiskereskedelmi tevékenység,
c) személy-, vagy áruszállítást végző járművek tárolását szolgáló tevékenység (önálló parkoló, vagy garázs, telephely),
d) üzemanyagtöltő és járműmosó tevékenység,
e) fém-és hulladékkereskedelem, ill. tárolás.
f) nagykereskedelmi üzletek, raktárak,
g) haszonállattartás
céljára terület nem használható, valamint ilyen tevékenység céljára építmény nem létesíthető.
(7) Településközpont vegyes terület építési övezeteiben – eltérő építési övezeti előírás hiányában – telepengedély alapján gyakorolható tevékenység céljára terület nem használható, építmény nem létesíthető. Telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható gazdasági tevékenység céljára területhasználat a kézműipari rendeltetés fogalmának keretei között végezhető, ilyen célra szolgáló építmény pedig szintén ezen keretek között létesíthető.
(8) Az (3)–(7) bekezdés előírásait a már meglévő építmények, építményrészek átalakítása, bővítése vagy rendeltetésének megváltoztatása esetén is alkalmazni kell.
(9) A településközpont vegyes területek az alábbi építési övezetekre tagozódnak:
a) Vt-1 jellemzően zártsorúan beépített, ill. beépíthető építési övezet;
c) Vt-2, Vt-3, Vt-6 jellemzően szabadon állóan beépített, ill. beépíthető építési övezetek,
c) Vt-4, Vt-5, Vt-7 jellemzően oldalhatáron állóan beépített, ill. beépíthető építési övezetek.
36. Településközpont vegyes területek építési övezeteinek egyedi előírásai
36. § (1) Az építési övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 2. pontja tartalmazza.
(2) A Vt-1 jelű építési övezetben
a) oldalhatáron álló módon elhelyezett épület - a zártsorú beépítés kialakulása érdekében - az utcával párhuzamosan bővítendő,
b) a kialakult előkert legkisebb mérete megtartandó.
(3) A Vt-3 jelű építési övezetben
a) az egyházi funkciójú építmény (templom) épületmagassága az övezetben előírt értéket legfeljebb kétszeresen haladhatja meg,
b) a templom épülete mai állapotában megtartandó, jó karban tartandó, felújítása műemlékvédelmi szakember bevonásával történhet.
(4) A Vt-6 jelű építési övezetben
a) elhelyezhetők igazgatási, iroda, nevelési, oktatási, egészségügyi, kulturális, közösségi szórakoztató és sport rendeltetést tartalmazó épületek,
b) az előkert mérete 0 m, az előkert határa nem építési vonal; az oldalkert mérete 3 m,
c) kerítés nem létesíthető,
d) elegendő a vonatkozó előírások szerinti személygépkocsi elhelyezési kötelezettség 50 %-át biztosítani és a parkolás közterületen, illetve a telekhatártól mért 150 méteren belül más önkormányzati telken is biztosítható,
(5) A Vt-7 jelű építési övezetben kizárólag a település ellátását szolgáló kiskereskedelmi, vendéglátó, továbbá a kézműipari tevékenység kereteit meg nem haladó szolgáltató funkciókat tartalmazó épületek helyezhetők el.
37. Kereskedelmi, szolgáltató övezetek általános előírásai
37. § (1) A kereskedelmi, szolgáltató terület a környezetre jelentős hatást nem gyakorló, jellemzően 9,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál.
(2) A kereskedelmi, szolgáltató terület telkein több épület is elhelyezhető.
(3) A kereskedelmi, szolgáltató terület építési övezeteiben elhelyezhető épület - az építési övezetre vonatkozó eltérő előírás hiányában:
a) elsősorban környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági tevékenységi célú;
b) a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló legfeljebb 1 db lakás;
c) iroda;
d) sport;
e) üzemanyagtöltő és járműmosó tevékenység célját szolgáló rendeltetést tartalmazhat.
(4) Lakóterület vagy intézményterület telkével közvetlenül határos telken újonnan:
a) személy-, vagy áruszállítást végző járművek tárolását szolgáló tevékenység (önálló parkoló, vagy garázs, telephely),
b) járműkarosszéria-lakatos és fényező, valamint üzemanyagtöltő és járműmosó tevékenység céljára terület nem használható, valamint ilyen tevékenység céljára építmény nem létesíthető.
(5) A kereskedelmi, szolgáltató terület építési övezeteiben elhelyezhető melléképítmények:
a) közmű-becsatlakozási műtárgy,
b) közműpótló műtárgy,
c) hulladéktartály-tároló,
d) épülettől különálló – építménynek minősülő kirakatszekrény,
e) kerti építmény,
f) siló, ömlesztettanyag-, folyadék- és gáztároló,
g) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop.
(6) A kereskedelmi, szolgáltató terület építési övezeteiben a lakóövezettel határos telekhatár mentén – eltérő építési övezeti előírás hiányában - legalább 10,0 m széles többszintes (gyep, cserje, lombkorona szint) növényállomány létesítendő.
(7) Az építési övezet telkein gépjárműforgalom-növekedéssel járó fejlesztés, rendeltetésmódosítás esetén
a) a várható forgalom-növekedésnek megfelelően a meglévő közúti kapcsolat megfelelőségét felülvizsgálni, szükség esetén helyigényét vizsgálni és tervezni szükséges,
b) az ingatlan megközelíthetőségét / feltárását szilárd burkolatú utakkal kell biztosítani
c) országos közutak külterületi szakaszán új kapubehajtó / útcsatlakozás nem alakítható ki.
38. Kereskedelmi, szolgáltató övezetek egyedi előírásai
38. § (1) Az építési övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 3. pontja tartalmazza.
(2) A Gksz-1 jelű építési övezetben
a) az önkormányzat falufenntartó tevékenységével kapcsolatos karbantartó műhelyek, raktárak, szociális helyiségek helyezhetők el,
b) szabadtéri raktározás megengedett.
(3) A Gksz-2 jelű építési övezetben
a) a kialakult - egyedi világítótestek gyártásával, valamint az alumínium öntvények előállításával kapcsolatos - tevékenység folytatható,
b) újabb termelő funkciók nem létesíthetők,
c) a csatlakozó lakóövezetet zavaró újabb technológia nem telepíthető.
(4) A Gksz-3 jelű építési övezetben
a) a kialakult - műanyag termékek fröccsöntéses előállításával kapcsolatos - tevékenység folytatható,
b) újabb termelő funkciók nem létesíthetők,
c) a csatlakozó lakóövezetet zavaró technológia nem telepíthető.
39. Ipari övezetek általános előírásai
39. § (1) Az egyéb ipari terület olyan, a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények elhelyezésére szolgál, amelyek más beépítésre szánt területen nem helyezhetők el.
(2) Az építési övezet telkein több épület is elhelyezhető.
(3) Az építési övezetben elhelyezhető gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló legfeljebb 2 db lakás létesíthető.
(4) Az építési övezetben elhelyezhető melléképítmények:
a) közmű-becsatlakozási műtárgy,
b) közműpótló műtárgy,
c) hulladéktartály-tároló,
d) épülettől különálló – építménynek minősülő kirakatszekrény,
e) kerti építmény,
f) a Gip-1 építési övezetben állat ól, állatkifutó, trágyatároló, komposztáló
g) siló, ömlesztettanyag-, folyadék- és gáztároló,
h) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop.
(5) Az építési övezet telkein gépjárműforgalom-növekedéssel járó fejlesztés, rendeltetésmódosítás esetén
a) a várható forgalom-növekedésnek megfelelően a meglévő közúti kapcsolat megfelelőségét felülvizsgálni, szükség esetén helyigényét vizsgálni és tervezni szükséges,
b) az ingatlan megközelíthetőségét / feltárását szilárd burkolatú utakkal kell biztosítani
c) országos közutak külterületi szakaszán új kapubehajtó / útcsatlakozás nem alakítható ki.
40. Ipari övezetek egyedi előírásai
40. § (1) Az építési övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 3. pontja tartalmazza.
(2) A Gip-1 jelű egyéb ipari építési övezetben
a) a mezőgazdasághoz kapcsolódó üzemi tevékenységek, gépállomás, üzemszerű állattartásra szolgáló építmények, takarmányozás, trágyakezelés, valamint építési anyagtárolás építményei helyezhetők el abban az esetben, ha azok az övezet területén folyó más gazdasági tevékenységekre nincsenek zavaró hatással,
b) az előkert mérete: 10,0 m,
c) az oldalkert mérete: 10,0 m,
d) a hátsókert mérete: 14,0 m.
(3) A Gip-2 jelű egyéb ipari építési övezetben
a) az előkert mérete a lakóterület felől 20,0 m, az országos mellékút felől 42,0 m,
b) az előkert határa nem építési vonal,
c) az oldalkert mérete 10,0 m,
d) a hátsókert mérete 20,0 m,
e) a 3113. jelű összekötő út tengelyétől mért 20,0 m-en belül sem kerítés, sem védő zöldsáv nem létesíthető, az út tengelyétől mért 50,0 m-en belül épület nem helyezhető el,
f) a lakóterület felől a lakótelkek határától mért 50,0 m-en belül az épület, épületrész gazdasági célú ipari rendeltetést nem, kizárólag nem zavaró hatású szociális, iroda, raktározási, bemutatóterem rendeltetést tartalmazhat,
g) a lakóterület felőli telekhatártól 5,0 m-rel beljebb legalább 2,5 m, legfeljebb 3,0 m magas olyan zajvédő kerítés létesítendő, mely biztosítja a lakótelkek Rózsika utcai telekhatárán a lakóépületekre előírt zajvédelmi követelményeket. A zajvédő kerítés megszakítható telkenként egy-egy, egyenként legfeljebb 12,0 m széles kapubehajtó és a létesítendő kerítés vonalában álló meglévő épületek esetén.
h) a parkolás és a rakodás telken belül biztosítandó,
i) további forgalom-növelő beruházás esetén a többlet teherforgalom a Rózsika utca felől nem engedélyezhető,
j) az épületeket és a rajtuk elhelyezésre kerülő gépészeti berendezéseket, a megújuló energiaforrások berendezéseit oly módon kell kialakítani, hogy a lakóterület felől káprázást, zavaró tükröződést ne okozzanak.
41. Különleges beépítésre szánt területek építési övezeteinek általános előírásai
41. § (1) A különleges övezetek a használatuk és rajtuk elhelyezhető építmények különlegessége, a környezetre gyakorolt jelentős hatásuk, illetve a környezettel szembeni védelmi igényük miatt a következő építési övezetekre tagolódnak:
a) Nagykiterjedésű sportolási célú terület K-Sp
b) Településüzemeltetési terület K-Tü
c) Mezőgazdasági üzemi terület K-Mü
d) Rekreációs célú terület K-Rek
e) Közmű terület K-K
(2) Az építési övezet telkein több épület is elhelyezhető.
(3) A különleges építési övezetekben elhelyezhető melléképítmények:
a) közmű-becsatlakozási műtárgy,
b) közműpótló műtárgy,
c) hulladéktartály-tároló,
d) épülettől különálló – építménynek minősülő kirakatszekrény
e) kerti építmény,
f) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop.
42. Különleges beépítésre szánt területek építési övezeteinek egyedi előírásai
42. § (1) Az építési övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 4. pontja tartalmazza.
(2) A K-Sp jelű építési övezetben elhelyezhetők:
a) sportépítmények,
b) sportépítmények kiszolgáló létesítményei,
c) szálláshely-szolgáltató építmények,
d) a sportterületet használók ellátását szolgáló vendéglátás építményei,
e) a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás,
f) a terület fenntartásához szükséges tárolásra alkalmas építmények.
(3) A K-Tü jelű építési övezetben - az önkormányzat közmunkaprogramja keretében - a település működtetésével, fenntartásával kapcsolatos funkciót (pl. komposztáló, brikettáló), valamint ezeket kiszolgáló szociális funkciót tartalmazó épületek, építmények helyezhetők el.
(4) A K-Mü jelű építési övezetben elhelyezhető épület:
a) legfeljebb a beépíthető telekterület 30 %-án állattartó és az állattartáshoz szükséges egyéb tevékenység célját szolgáló,
b) nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú,
c) a közegészségügyi előírások teljesülése esetén a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló legfeljebb 2 db lakás,
d) a közegészségügyi előírások teljesülése esetén kereskedelmi célú vendéglátó és szállás jellegű,
e) iroda,
f) mezőgazdasági gépek számára műhely és nem közforgalmú üzemanyagtöltő állomás,
g) sport rendeltetést tartalmazhat.
(5) A K-Mü jelű építési övezetben a 40. § (3) bekezdés szerinti elhelyezhető melléképítményeken kívül:
a) húsfüstölő, jégverem, zöldségverem
b) állat ól, állatkifutó,
c) trágyatároló, komposztáló,
d) siló, ömlesztettanyag-, folyadék- és gáztároló is elhelyezhető.
(6) A K-Mü jelű építési övezetben
a) az előkert mérete: 5,0 m,
b) az oldalkert mérete: 5,0 m,
c) a hátsókert mérete: 10,0 m,
(7) A K-Rek jelű építési övezetben
a) oktatási, üdülési célú üdülőépületek, gyermek-és ifjúsági táborok, kempingek,
b) sportlétesítmények,
c) bemutató-és kiállító építmények,
d) az alaprendeltetést kiegészítő kereskedelmi, szolgáltató és iroda funkciót tartalmazó építmények, valamint
e) a fő rendeltetést tartalmazó épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló legfeljebb 1 db lakás létesíthetők.
(8) A K-K jelű építési övezetben a település közműellátását biztosító funkciókat tartalmazó épületek, berendezések helyezhetők el.
Beépítésre nem szánt területek
43. Beépítésre nem szánt területek
43. § A SZT a település területén a beépítésre nem szánt területeket sajátos használatuk szerint a következő övezetekbe sorolja:
a) Közlekedési területek Közúti közlekedési területek övezetei KÖu
b) Zöldterületek Közkert övezete Zkk
c) Erdőterületek
ca) Védelmi rendeltetésű erdőterületek övezetei Ev
cb) Gazdasági rendeltetésű erdőterületek övezetei Eg
d) Mezőgazdasági területek
da) Általános mezőgazdasági területek övezetei M
db) Korlátos mezőgazdasági területek övezetei Mko
e) Vízgazdálkodási területek övezetei Állóvizek, vízfolyások, árkok területe Vv
f) Természetközeli területek övezetei Tk
g) Különleges beépítésre nem szánt területek
ga) Temető területe Kb-T
gb) Közmű terület Kb-K
gc) Burkolt, fásított köztér övezet Kb-Kt
44. Közlekedési területek övezeteinek előírásai
44. § (1) A közlekedési területeket és létesítményeket, azok szabályozási szélességét és védőtávolságát a szabályozási terv tartalmazza.
(2) Az építési (szabályozási) szélességen belül elsődlegesen közlekedési építmények, a közlekedést kiszolgáló építmények, a közművek és a hírközlés építményei, valamint környezetvédelmi építmények helyezhetők el és zöldfelületek alakíthatók ki.
(3) A tervezett kiszolgáló utak szabályozási szélessége lakóterületen legalább 12,0 méter, gazdasági területen legalább 16,0 méter. Olyan új útkeresztmetszetek estén, amelyeknél a két szabályozási vonal jellemzően különböző magasságban van és a kétoldali házsort két különálló útpálya szolgálja ki legalább 24 méter.
(4) A külterületi mező- és erdőgazdasági üzemi utak, dűlőutak esetén az út tengelyétől mért 15-15 m-en belül épület, építmény nem helyezhető el.
(5) A település közútjainak övezeti besorolása:
a) Köu-1 jelű övezet – országos mellékút 3113. jelű Gomba – Sülysáp összekötő út.
b) Köu-2 jelű övezet – települési gyűjtőút 31107. jelű gyűjtőút
c) Köu-3 jelű övezet lakóutcák mezőgazdasági utak gyalogutak, lépcsők
45. Zöldterületek övezeteinek általános előírásai
45. § (1) A Zkk jelű zöldterületek a település állandóan növényzettel fedett közhasználatú közterületi zöldfelületei, melyek elsősorban a reprezentációs és szabadtéri rekreációs rendeltetésűek.
(2) A területén lévő értékes faállomány megtartandó.
(3) A zöldterületeken kerítés kizárólag a játszókert, fitneszpark, sportpálya, kutyafuttató lehatárolására létesíthető. A sportpályák védőkerítésének kivételével legfeljebb 1,6 m magas kerítés létesíthető.
46. Zöldterületek övezeteinek egyedi előírásai
46. § (1) Az övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 5. pontja tartalmazza.
(2) A Zkk jelű közkert övezetben elhelyezhetők:
a) a dísz és pihenőkert rendeltetésű, és reprezentációt szolgáló építmények (pihenőhely, sétaút, vízarchitektúra, emlékmű),
b) rekreációhoz és közparki sporthoz kapcsolódó, testedzést szolgáló építmények (játszótér, futópálya,fitneszpark és tornapálya,),
c) a terület fenntartásához szükséges építmények.
47. Erdőterületek övezeteinek általános előírásai
47. § (1) A közigazgatási területen található erdőterületek funkciójuk és építmények elhelyezése szempontjából az alábbi övezetekbe soroltak:
a) Ev jelű védelmi erdő övezet,
b) Eg jelű gazdasági erdő övezet,
(2) Az erdőterületeken – természet- és vadvédelmi okokból – legfeljebb 1,8 méter magas, kerítés (vadháló) építhető.
48. Védelmi rendeltetésű erdőterületek övezete egyedi előírásai
48. § (1) Az övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 6. pontja tartalmazza.
(2) Az Ev jelű övezetbe a település táj- és természetvédelmi, tájképvédelmi és környezetvédelmi szempontból érzékeny, természet-és környezetvédelmi célokat szolgáló erdői tartoznak.
(3) Az Ev jelű övezetben az erdő védelmi rendeltetését szolgáló épületnek nem minősülő erdészeti létesítmények helyezhetők el, amennyiben az erdőt védelmi rendeltetésének betöltésében nem akadályozzák.
(4) Az övezetben csak természet- és környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazhatók.
49. Gazdasági rendeltetésű erdőterületek övezete egyedi előírásai
49. § (1) Az övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 6. pontja tartalmazza.
(2) Az Eg jelű övezetbe sorolt területekhez az erdőgazdálkodást, faanyag termelést szolgáló erdőterületek tartoznak.
(3) Az Eg jelű övezetben, amennyiben az erdőt rendeltetésének, ökológiai szerepének betöltésében nem akadályozzák elhelyezhetők:
a) gazdasági erdő rendeltetésnek megfelelő erdőgazdálkodás célját szolgáló erdészeti létesítmények,
b) kilátó.
(4) Az övezetben lévő telken egy tömegben maximum 300 m2 bruttó alapterületű épület helyezhető el.
(5) Az övezetben 100 000m2-nél kisebb méretű telken, a rendelet hatályba lépése előtt meglévő épület esetén kizárólag annak átalakítása, felújítása, korszerűsítése megengedett.
50. Mezőgazdasági területek övezeteinek általános előírásai
50. § (1) A mezőgazdasági területek övezeteihez tartoznak a település mezőgazdasági termelés, gyepgazdálkodás, állattartás és állattenyésztés céljára szolgáló területek.
(2) A mezőgazdasági területek az alábbi övezetekbe soroltak:
a) Má-1 jelű általános mezőgazdasági terület,
b) Má-2 jelű általános mezőgazdasági övezet
c) Mko-1 jelű természetvédelmi szempontból korlátos mezőgazdasági területek,,
d) Mko-2 jelű településfejlesztési szempontból korlátos mezőgazdasági területek,
(3) Eltérő övezeti rendelkezés hiányában a mezőgazdasági terület övezeteiben az előkert és a hátsókert mérete legalább 12-12 méter, az oldalkert mérete legalább10 méter.
(4) Amennyiben a beépíthető méretű telek erdő, gyep (rét, legelő) vagy nádas művelési ágú alrészletekkel is rendelkezik, ezek a telekrészek csak akkor építhetők be, ha a telek más kivett, vagy művelésből kivehető résszel nem rendelkezik.
(5) Eltérő övezeti rendelkezés hiányában a mezőgazdasági terület övezeteiben legfeljebb 1,8 méter magas kerítés létesíthető:
a) kivett művelési ágban,
b) birtokközpont területén,
c) terményvédelmi indokból szőlő, gyümölcs művelési ágban, továbbá
d) állattartás érdekében.
51. Általános mezőgazdasági területek övezete egyedi előírásai
51. § (1) Az övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 7. pontja tartalmazza.
(2) Az Má-1 jelű általános mezőgazdasági területek övezetéhez tartoznak a település intenzívebb mezőgazdasági termesztés (szántó), az állattenyésztés, továbbá ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás, tárolás céljára szolgáló területei.
(3) Az Má-2 jelű övezetbe tartoznak a település a korábbi hagyományos majorok, külterületi lakó funkcióval vegyes mezőgazdasági területei
(4) Az Má-1 és Má-2 jelű övezetben elhelyezhetők:
a) az ingatlan művelési ágához kötődő, növénytermesztés és az ezekkel kapcsolatos saját termék feldolgozása, -tárolása (mezőgazdasági hasznosítás) céljára szolgáló építmények,
b) állattartáshoz és állattenyésztéshez és az ezekkel kapcsolatos saját termék feldolgozása, tárolása céljára szolgáló építmények.
(5) Az Má-2 jelű övezet telkein a (4) bekezdés építményein felül lakóépület is elhelyezhető.
(6) Az Má-2 övezetben lakóépület elhelyezhetőségének szabályai:
a) 6000 m2-t meghaladó telekméret,
b) a tulajdonos, illetve a területet használók számára legfeljebb két lakás,
c) a mezőgazdasági célú gazdasági építmény megléte, vagy egyidejű létrejötte,
d) a lakóépület által elfoglalt terület a megengedett legnagyobb beépítettség felét nem haladhatja meg, de legfeljebb nettó 250 m2 lehet.
(7) Má-2 övezetben a 6000 m2 telekméretnél kisebb, a rendelet hatályba lépése előtt a földhivatali nyilvántartásban kivett lakóházként, udvarként nyilvántartott földrészleteken a már meglévő lakóépületek esetén kizárólag az épület átalakítása, felújítása, korszerűsítése megengedett.
(8) Az Má-1 és Má-2 övezetekben birtokközpont és kiegészítő központ kialakítása megengedett az 1. melléklet 8. pontjában foglalt paraméterek teljesítése esetén. A birtokközpont kialakításának feltétele, hogy az ahhoz tartozó birtoktest legalább 67%-a a település közigazgatási területén helyezkedjen el.
(9) Birtokközpont telkén a (3) bekezdés építményein felül lakóépület is elhelyezhető, amennyiben mezőgazdasági célú gazdasági építmény már megépült, vagy azzal egyidejűleg épül meg. Lakóépület a beépítettség felét veheti igénybe. Az övezetben a tulajdonos számára legfeljebb két lakás, összesen legfeljebb 400 m2 nettó alapterületű lehet. Lakóépület építése estén a maximum épületmagasság: 5,0 méter.
(10) Általános mezőgazdasági terület övezeteiben nem helyezhetők el:
a) növénytermesztéshez kapcsolódó gazdasági építmények védett természeti területtől, ökológiai hálózattal érintett területtől, vízfolyástól, lakóterülettől 50 méteren belül,
b) állattartáshoz kapcsolódó gazdasági építmények, védett természeti területtől, ökológiai hálózattal érintett területtől, vízfolyástól, lakóterülettől 100 méteren belül,
52. Korlátos mezőgazdasági területek övezete egyedi előírásai
52. § (1) Az övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 7. pontja tartalmazza.
(2) Az Mko-1 jelű korlátos mezőgazdasági terület övezetébe a természeti-, táji-, ökológiai szempontból értékes, jellemzően gyepes mezőgazdasági területek tartoznak.
(3) Az Mko-2 jelű övezet a település mezőgazdasági művelés alatt álló, távlati településfejlesztés érdekeit szolgáló nem beépíthető területei.
(4) Az Mko-1 jelű övezetben az extenzív legeltetéses állattartást, gyepgazdálkodást szolgáló építmények (karám, fedett karám, állatkifutó, szénatároló), méhészet fenntartásához szükséges építmények helyezhetők el. Kerítés állattartás érdekében létesíthető, maximum 1,6 méter magasságban (karám).
(5) Az Mko-2 jelű övezetben épületek, építmények nem helyezhetőek el, azonban a meglévő épületek az épület kubatúráján belül felújíthatók, korszerűsíthetők és átalakíthatók.
(6) A korlátos mezőgazdasági terület övezeteiben huzamos tartózkodásra szolgáló építmények, lakóépületek nem helyezhetők el.
(7) A korlátos mezőgazdasági terület övezeteiben birtokközpont illetve kiegészítő központ nem létesíthető.
53. Vízgazdálkodási területek övezeteinek előírásai
53. § (1) A vízgazdálkodási területek az alábbi övezetekbe soroltak:
a) Vv-1 jelű állóvizek területének övezete,
b) Vv-2 jelű folyóvizek és árkok területének övezete,
c) Vv-3 jelű víztározók területének övezete.
(2) Vv-1 jelű állóvizek és tavak övezetébe tartozik az állóvizek, horgásztavak medre és parti sávja a töltésekkel.
(3) Vv-2 jelű folyóvizek és árkok területének övezetébe tartoznak:
a) Úri-patak medre és part sávja,
b) Farkaspusztai-patak medre és parti sávja,
c) közcélú nyílt csatornák, árkok medre és parti sávja.
(4) Vv-3 jelű víztározók területének övezetébe tartoznak a település felszíni vízelvezetésének megoldására létesített zöldtározók.
(5) A Vv-1, Vv-2 jelű övezetekben a természeti értékek védelme mellett az alábbi építmények helyezhetők el:
a) vízgazdálkodással összefüggő műtárgyak, külön jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően vízgazdálkodási és vízkár-elhárítási létesítmények,
b) ismeretterjesztést, természeti értékek bemutatását szolgáló építmények (nyomvonal jellegű építmények, tanösvény. természetvédelmi bemutatóhely).
(6) A Vv-1 jelű övezetben, a Natura2000 területek kivételével elhelyezhetők továbbá a horgászat és a vízparthoz kapcsolódó rekreációt szolgáló építmények (közösségi használatú épített vízi állás, csónakkikötő, horgászstég) a természeti értékek védelme mellett.
(7) A Vv-3 jelű övezetben kizárólag vízkár-elhárítási létesítmények, felszíni csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos műtárgyak, a terület működését, karbantartását biztosító létesítmények helyezhetők el.
54. Természetközeli területek övezeteinek előírásai
54. § (1) Tk jelű övezetbe tartoznak a település mélyfekvésű mocsaras, nádassal fedett területei, melyek ökológiai, és természetvédelmi szempontból védendők és megőrzendők.
(2) A természetközeli terület övezetében a természeti értékek szigorú védelme mellett, tájba illő módon az alábbi építmények helyezhetők el:
a) a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik, a külön jogszabályok keretei között,
b) a természeti értékek bemutatását, a kutatást és ismeretterjesztést szolgáló műtárgyak,
c) a köztárgyak.
(3) Az övezetben az (2) bekezdésben meghatározott építményeken felül egyéb építmény nem helyezhető el.
(4) Az övezetben a területhasználat a természetvédelem érdekeinek elsődleges figyelembe vételével történhet, kialakult értékes és védett növényállomány megőrzendő.
55. Különleges beépítésre nem szánt területek övezeteinek előírásai
55. § (1) A különleges beépítésre nem szánt területek az alábbi övezetekre tagozódnak:
a) Kb-K jelű közmű terület,
b) Kb-T jelű temető terület,
c) Kb-Kt jelű burkolt, fásított köztér.
(2) Az övezetekben a telekalakításra és a beépítésre vonatkozó paramétereket az 1. melléklet 9. pontja tartalmazza.
(3) A Kb-K jelű övezetben elhelyezhetők:
a) a település közműellátását biztosító funkciókat tartalmazó épületek, berendezések,
b) a vízgazdálkodással összefüggő műtárgyak, külön jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően
vízgazdálkodási és vízkár-elhárítási létesítmények.
(4) A Kb-T jelű övezetben elhelyezhetők:
a) temetkezési és az azt kiegészítő rendeltetésű építmény,
b) vallási és kegyeleti építmények,
c) vízarchitektúra, kerti bútorzat, pergola,
d) közmű becsatlakozási műtárgy,
e) hulladéktároló,
f) kirakatszekrény,
(5) A Kb-T jelű övezetben az elő-, oldal-, és hátsókert mértéke 10-10-10 méter.
(6) A Kb-Kt jelű burkolt, fásított köztér övezet a részben szilárd burkolattal ellátott, közlekedési-, séta-és pihenőfunkciót szolgáló, jelentős zöldfelülettel rendelkező közterek övezete.
(7) A Kb-Kt jelű övezetben elhelyezhetők:
a) a köztér funkcióhoz kapcsolódó köztárgyak (pihenőhely, díszkút, emlékmű),
b) pihenést, rekreációt szolgáló építmények (pihenőhely, játszótér),
c) vendéglátó és pihenő teraszok,
d) fásított felszíni parkolók,
e) gyalogos és kerékpáros közlekedés nyomvonal jellegű létesítményei,
f) időszakos rendezvényekhez, eseményekhez, illetve idényjellegű árusításhoz kapcsolódó pavilonok.
Építési korlátozások
56. Korlátozó rendelkezések
56. § (1) A nevelési, oktatási, egészségügyi intézmény telkétől, valamint élelmiszer előállítására, feldolgozására, fogyasztására, forgalmazására szolgáló épülettől mért 50 m-es távolságon belül állattartás céljára szolgáló építmény nem létesíthető.
(2) Közlekedési nyomvonalak és létesítmények védőtávolsága külterületen országos mellékutak tengelyétől mért 50-50 méter távolságon belül építmények elhelyezéséhez a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges, építmény 30-30 m, kerítés 20-20 m távolságra helyezhető el;
(3) Közmű nyomvonalak és létesítmények védőtávolsága, védőterülete:
a) Vízellátás területén:
aa) országos vízminőség-védelmi terület övezete,
ab) érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területei fekvés (27/2004.(XII.25.) KvVM rendelet, 219/2004 (VII.21.) Korm rendelet),
ac) vízmű kutak és hidrológiai védőidomai,
ad) vízrajzi alappont,
ae) Vízgépészeti létesítmények és műtárgyak területei.
b) Szennyvízelvezetés területén: a szennyvízgyűjtő gerinchálózat, műtárgyai (szennyvízátemelő) és annak környezeti hatásterülete.
c) Csapadékvíz elvezetés, felszíni vízrendezés területén:
ca) Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében, kizárólagosan állami tulajdonban levő Alsó-Tápió-patak és Farkasdpusztai-patak,
cb) Úri-patak és I. sz Oldalág, Sűrűág (önkormányzati kezelésű)
cc) Halastó (magán tulajdonú, kezelésű)
cd) Tervezett záportározó és völgyzáró-gát
ce) csapadékvíz elvezetését szolgáló árkok, csatornák, tavak
cf) felszíni vizek, árkok, vízfolyások menti 3-3 m-es karbantartó sáv
cg) kizárólag állami tulajdonú felszíni vizek menti 6-6 m-es karbantartó sáv
d) Energiaellátás területén:
da) 400 kV-os nagyfeszültségű oszlopokon vezetett főelosztó hálózat nyomvonala és 35-35 m-es oszloptengelytől mért biztonsági övezete,
db) 22 kV-os gerinc légvezeték elosztóhálózat nyomvonala és külterületen 7-7 m-es oszloptengelytől mért biztonsági övezete,
dc) nagyközép-nyomású földgáz gerincvezeték és biztonsági övezete,
dd) gázfogadó és nyomáscsökkentő állomások és biztonsági övezete
e) Elektronikus hírközlés területén:
ea) térségi optikai hírközlési földkábel és borításától mért 1-1 m-es védőtávolsága
eb) a település területén üzemelő vezeték nélküli hírközlési szolgáltatást szolgáló antennák
Záró rendelkezések
57. Hatálybalépés
57. § Ez a rendelet a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba.
58. Hatályon kívül helyezés
58. § E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) Úri Község Önkormányzata Képviselőtestületének Úri helyi építési szabályzatáról szóló 4./2004. (IV. 5.) önkormányzati rendelete,
b) Úri Község Önkormányzata Képviselőtestületének Úri helyi építési szabályzatának módosításáról szóló 6/2008. (VI.02.) önkormányzati rendelete,
c) Úri Község Önkormányzata Képviselőtestületének Úri helyi építési szabályzatának módosításáról szóló 2/2009. (II.10.) önkormányzati rendelete,
d) Úri Község Önkormányzata Képviselőtestületének Úri helyi építési szabályzatának módosításáról szóló 7/2018. (IX.18.) önkormányzati rendelete.
A rendelet kihirdetve: 2019. december 04.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás