[1] Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Magyarország Alaptörvényében biztosított jogával élve szabadon, demokratikus módon, széles nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról. A helyi hatalom önkormányzati típusú gyakorlásának szervezeti és működési kereteit az önkormányzati jogok kiteljesítése, a demokratikus működés feltételeinek megteremtése, Eger jelképeit a település történelmi múltjára figyelemmel, az itt élők identitástudatának erősítése érdekében állapítja meg.
„35/C. § A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy azt a képviselőt, akinek vagyonnyilatkozatával kapcsolatban az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény szerinti vagyonnyilatkozati feladatkörével összefüggésben eljáró Integritás Hatóság a képviselő vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggésben – a képviselő méltatlanságát meg nem alapozó – kizárólag adminisztratív jellegű, ugyanakkor csekély vagy elhanyagolható jelentőséget meghaladó hiányosságot tárt fel, legalább egy havi, az összes körülmény gondos mérlegelése alapján legfeljebb kettő havi – tiszteletdíj megvonással sújtsa.”