Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2018.(IV.5.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

2018.04.06.
Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogalkotási hatáskörében, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2), (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 5. pontjában, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A.§ (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, valamint Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 10/2017. (VIII. 07.) önkormányzati rendelete szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
I. FEJEZET
Bevezető rendelkezések
1. A rendelet hatálya
1.§ E rendelet hatálya a reklámok és reklámhordozók elhelyezése tekintetében Balatonrendes közigazgatási területén,
a közterületen, a közterületről látható magánterületen, köztulajdonban álló ingatlanon vagy köztulajdonban álló,
valamint közforgalmi személyszállítási szolgáltatást végző személy tulajdonában álló ingatlanon történő reklám,
illetve reklámhordozó elhelyezésére terjed ki.
2. Értelmező rendelkezések
2.§ E rendelet alkalmazása során:
a) Áttört kerítés: az a kerítés – ide értve a kerítésbe épített kapuszerkezetet is - amelynek a közterület irányából
mérhető merőleges vetületének összes felülete legalább 25 %-ban átlátható.
b) Cégtábla: A vállalkozási tevékenységet folytató ingatlanon elhelyezett cégér, címtábla, cégfelirat, címfelirat,
amely a vállalkozás nevét és székhelyét, logóját vagy egyéb adatait tartalmazza.
c) CityLight formátumú eszköz: olyan függőleges elhelyezésű berendezés, amelynek mérete hozzávetőlegesen
118 cm x 175 cm és hozzávetőlegesen 2 négyzetméter látható, papíralapú reklámközzétételre alkalmas
felülettel vagy 72”-90” képátlójú, 16:9 arányú, álló helyzetű digitális kijelzővel rendelkezik.
d) CityBoard formátumú eszköz: olyan 2,5 métertől 3,5 métermagasságú két lábon álló berendezés, amelynek
mérete 7-9 négyzetméter, látható, papír- (vagy fólia-)alapú, nem ragasztott, hátulról megvilágított
reklámközzétételre alkalmas, hátsó fényforrás által megvilágított felülettel, vagy ilyen méretű digitális kijelzővel
rendelkezik.
e) Funkcionális célokat szolgáló utcabútor: olyan utas váró, kioszk és információs vagy más célú berendezés,
amely létesítésének célját tekintve elsődlegesen nem reklámközzétételre, hanem az adott területen
ténylegesen felmerülő, a berendezés funkciójából adódó lakossági igények kielégítésére szolgál.
f) Egyéb grafikai elem: A vállalkozással kapcsolatos egyéb információ, adatközlés, grafikai elem.
g) Épületszélesség: Az épület homlokzatai vízszintes szélességei közül a kisebbik. A homlokzat (külterületi és
zártkerti építés esetén a lejtő felőli) vízszintes szélességéhez hozzá kell számítani azokat az oldalirányú
épületkiugrások vízszintes szélességét is, amelyek a (lejtő felőli) homlokzat sarokpontjára állított, az
oldalhomlokzat síkjával 45 fokos szöget bezáró függőleges síkon kívül helyezkedik el.
h) Helyi védett épület: helyi egyedi védelem alatt álló épület, amely a hagyományos településkép megőrzése
céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti vagy ipartörténeti
szempontból jelentős alkotás.
i) Helyi védett műtárgy: helyi egyedi védelem alatt álló műtárgy, amely a hagyományos településkép megőrzése
céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti vagy ipartörténeti
szempontból jelentős alkotás.
j) Információs célú berendezés: az önkormányzati hirdetőtábla, az önkormányzati faliújság, az információs
vitrin, az útbaigazító hirdetmény, a közérdekű molinó, valamint a CityLight formátumú eszköz és CityBoard
formátumú eszköz.
k) Közérdekű molinó: olyan, elsődlegesen a település életének valamely jelentős eseményéről való közérdekű
tájékoztatást tartalmazó, nem merev anyagból készült hordozófelületű hirdetmény, amely falra vagy más
felületre, illetve két felület között van kifeszítve oly módon, hogy az nem képezi valamely építmény
homlokzatának tervezett és engedélyezett részét.
l) Közérdekű reklámfelület: olyan reklámhordozó vagy reklámhordozót tartó berendezés, amelyen a reklám
közzététele más, egyéb célú berendezés közterületen való létesítésére, fenntartására tekintettel közérdekből
biztosított, és amely ezen egyéb célú berendezéstől elkülönülten kerül elhelyezésre.
m) Más célú berendezés:pl. a pad, a kerékpárállvány, a hulladékgyűjtő, a telefonfülke, a reklámfelületet is
tartalmazó, közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés, korlát és a közterületi illemhely.
n) Önkormányzati faliújság: az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített és fenntartott,
elsődlegesen az önkormányzat testületei, szervei, tisztségviselői tevékenységéről a lakosságot tájékoztató
berendezés, mely az önkormányzat működését szolgáló épületek homlokzatán kerül elhelyezésre és mely a
közérdekű tájékoztatási célt meghaladóan reklámok közzétételére is szolgálhat.
o) Önkormányzati hirdetőtábla: az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített és fenntartott,
elsődlegesen a település élete szempontjából jelentős információk, közlemények, tájékoztatások, így
különösen a település életének jelentős eseményeivel kapcsolatos információk közzétételére szolgáló,
közterületen elhelyezett tábla, mely a közérdekű tájékoztatási célt meghaladóan reklámok közzétételére is
szolgálhat.
p) Útbaigazító hirdetmény: közérdekű információt nyújtó olyan közterületi jelzés, amelynek funkciója
idegenforgalmi eligazítás, közösségi közlekedési szolgáltatásról tájékoztatás, vagy egyéb közérdekű
tájékoztatás.
q) Tájba illeszkedés: a tájban elhelyezésre kerülő építményeknek vagy befolyásolt építmény együtteseknek a
természeti/művi (mesterségesen kialakított) táji adottságokhoz funkcionális, ökológiai és esztétikai értelmű
igazítása, amely az összhang megteremtését célozza.
r) Védelem megszüntetését alátámasztó szakvélemény: építészmérnök, településmérnök, statikus,
műemlékvédelmi szakmérnök szakképzettséggel rendelkező személy által készített olyan szakvizsgálat,
amely a védelem alatt álló épület, építmény vizsgálatát követően részletezi annak állagában, esztétikai
megjelenésében, szerkezetében végbement folyamatokat, és annak eredményét, mely alapján a védelem
oka már nem áll fenn.
Ii. FEJEZET
helyi VÉDELEM
3. A helyi védelem feladata
3.§ A helyi védelem feladata:
a) a védelmet igénylő helyi építészeti örökség:
aa) meghatározása és dokumentálása,
ab) védetté nyilvánítása és nyilvántartása,
ac) lakossággal történő megismertetése,
b) a helyi védett érték károsodásának megelőzése, fenntartásának és megújulásának elősegítése, továbbá
az esetleges károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.
4. A helyi védelem alá helyezésnek és a helyi védelem megszűntetésének szabályai
4.§ (1) A helyi védelem alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy,
jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet a polgármesternél kezdeményezheti, vagy az önkormányzat
hivatalból kezdeményezi.
(2) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a kezdeményező megnevezését, lakcímét vagy székhelyét, egyéb elérhetőségeit,
b) a helyi védelem alá helyezés kezdeményezésének indoklását,
c) a helyi védelemre javasolt építészeti örökség megnevezését, egyedi védelem esetén a címét és helyrajzi
számát, területi védelem esetén a terület térképi lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
d) a helyi védelemre javasolt építészeti örökséget bemutató szakvéleményt.
(3) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a kezdeményező megnevezését, lakcímét vagy székhelyét, egyéb elérhetőségeit,
b) a helyi védelem megszüntetésére irányuló kezdeményezés indokolását,
c) a helyi védett érték megnevezését, egyedi védelem esetén a címét és helyrajzi számát, területi védelem
esetén a terület térképi lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
d) a helyi védelem megszüntetését alátámasztó szakvéleményt.
(4) Amennyiben a kezdeményezés kiegészítésre szorul, és azt a kezdeményező a polgármester erre
vonatkozó felhívása ellenére harminc napon belül nem egészíti ki, a javaslatot a polgármester elutasítja.
(5) A polgármester a kezdeményezés indokoltsága esetén intézkedhet a szakvélemény kiegészítéséről, vagy
önálló szakvélemény készítéséről.
5.§ (1) A helyi védelem alá helyezési, vagy a helyi védelem megszüntetése iránti eljárásban érdekeltnek kell
tekinteni:
a) a javaslattal érintett földrészlet, ingatlan tulajdonosát,
b) műalkotás esetén az alkotót vagy a szerzői jog jogosultját,
c) a kezdeményezőt.
6.§ (1) A helyi védelem elrendelésével és a helyi védelem megszüntetésével kapcsolatos önkormányzati döntés
előkészítéséről a települési főépítész gondoskodik.
(2) A helyi védelem alá helyezés vagy a helyi védelem megszüntetése iránti eljárás kezdeményezéséről, az
értékvizsgálat vagy szakvélemény közzétételével egyidejűleg, az önkormányzat honlapján 15 napon belül
tájékoztatást kell közzétenni, továbbá helyi egyedi védelemre irányuló kezdeményezés esetén írásban
értesíteni kell az 5.§ (1) bekezdés szerinti érdekelteket.
(3) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítés átvételét követő tizenöt napon belül írásban
észrevételt tehetnek.
(4) A helyi védelem alá helyezésről vagy a helyi védelem megszüntetéséről a képviselő-testület:
a) a helyi védelem alá helyezés elrendelését vagy megszüntetését megalapozó értékvizsgálat vagy
szakvélemény és
b) az 5.§ (1) bekezdésben meghatározott érdekeltek észrevételeinek és
c) az önkormányzati főépítész véleményének
figyelembevételével dönt.
(5) A helyi védelem alá helyezéssel vagy a helyi védelem megszüntetésével kapcsolatos képviselő-testületi
döntésről az önkormányzat honlapján a döntés napjától számított tizenöt napon belül tájékoztatást kell
közzétenni, továbbá helyi egyedi védelemmel kapcsolatos képviselő-testületi döntés esetén írásban
értesíteni kell az 5. § (1) bekezdés szerinti érdekelteket.
(6) A helyi védelem alá helyezést, illetve a helyi védelem törlését elrendelő önkormányzati döntés hatályba
lépésétől számított tizenöt napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi
jellegként való feljegyzését, illetve a védelem ingatlan-nyilvántartásból való törlését.
(7) Ha egy helyi védelem alatt álló érték országos védelem alá kerül, annak közzétételével egyidejűleg a helyi
védelem megszűnik. Ebben az esetben a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a helyi védelem
ingatlan-nyilvántartásból való törlését.
5. Az ideiglenes helyi védelem alá helyezés és az ideiglenes helyi védelem megszűnésének szabályai
7.§ (1) Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi építészeti örökség helyi védelem alá helyezésének
kezdeményezésével egyidejűleg, legfeljebb egy éves időtartamra, ideiglenes helyi védelmet rendelhet el.
(2) Az ideiglenes helyi védelem alatt álló értékre a helyi védelem alatt álló értékekre vonatkozó rendelkezéseket
kell alkalmazni.
(3) Az ideiglenes helyi védelem megszűnik az intézkedésben megjelölt időtartam elteltével, illetve a helyi
védelem alá helyezésről szóló önkormányzati döntés hatálybalépésével.
(4) Amennyiben a helyi védelem alá helyezés előkészítése során megállapítást nyer, hogy a védetté nyilvánítás
nem indokolt, az ideiglenes helyi védelmet meg kell szüntetni.
(5) Az ideiglenes helyi védelem elrendeléséről az 5. § (1) bekezdés szerinti érdekelteket értesíteni kell.
6. A helyi védett érték megjelölése
8.§ (1) A helyi egyedi védelem alatt álló értéket - annak értékeit nem sértő módon, de a közterületről jól láthatóan
– az e célra rendszeresített, egységes táblával kell megjelölni, legalább a következő felirattal: „Balatonrendes
Község helyi védett érték”.
(2) A helyi egyedi védelem tényét közlő tábla elkészíttetéséről, kihelyezéséről, karbantartásáról, a települési
főépítész közreműködésével, a polgármester gondoskodik. A tábla kihelyezését az érintett ingatlan
tulajdonosa tűrni köteles.
(3) A helyi egyedi védelem tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb, a védettséggel
összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a védett értéken vagy annak környezetében.
7. A helyi védett értékek nyilvántartása
9.§ (1) A helyi védett értékekről az önkormányzat mindenki számára megismerhető nyilvántartást vezet. A
nyilvántartásba történő betekintést az önkormányzat a polgármesteri hivatalban, a közös önkormányzati
hivatalban, továbbá a település honlapján biztosítja.
(2) A nyilvántartás kötelezően tartalmazza:
a) a védett érték megnevezését,
b) a védett érték védelmi nyilvántartási számát,
c) a védett érték azonosító adatait,
d) a védelem típusát,
e) a védett érték helymeghatározásának adatait, területi védelem esetén a védett terület lehatárolását, és
f) a védelem rövid indokolását.
(3) A nyilvántartás tartalmazhatja továbbá:
a) a védett ingatlan helyszínrajzát,
b) a tulajdonos, kezelő nevét, címét,
c) az épület fotódokumentációját,
d) a védelem alapjául szolgáló értékvizsgálatot,
e) a védett érték felmérési terveit és állapotfelmérésének adatait,
f) minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a
nyilvántartást vezető indokoltnak tart,
g) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat,
h) a helyreállítási javaslatot.
8. A helyi egyedi védelemmel kapcsolatos szabályok
10.§ (1) Helyi egyedi védelem alatt állnak az 1. mellékletben meghatározott értékek.
(2) A helyi egyedi védelem alatt álló érték karbantartása, állapotának folyamatos megóvása a tulajdonos
kötelezettsége.
(3) A helyi egyedi védelem alatt álló érték fenntartását és megőrzését elsődlegesen a rendeltetésének
megfelelő használattal kell biztosítani.
(4) Helyi egyedi védelem alatt álló érték csak a védelem önkormányzat által történő megszüntetését
követően bontható el.
(5) Tilos a helyi egyedi védelem alatt álló érték veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.
III. FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉP SZEMPONTJÁBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK
9. A településkép szempontjából meghatározoó területek megállapításának célja
11.§
A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja Balatonrendes Község helyi védelem alá nem kerülő, de a településkép alakítása szempontjából jellegzetes, hagyományt őrző településszerkezeti elemeinek, valmaint értékes tájrészleteinek megőrzése, azok tervszerű alakítása.
10. A településkép szempontjából meghatározó területek megállapítása
12.§ (1) A település közigazgatási területén a településkép szempontjából meghatározó területek (MT):
a) Történelmi településrész MT
b) Átalakuló településrész MT
c) Zártkerti településrész MT
d) Gazdasági településrész MT
e) Mezőgazdasági településrész MT
f) Erdők területe településrész MT
g) Balaton parti településrész MT
(2) A település teljes közigazgatási területét lefedő, az (1) bekezdés szerint településképi szempontból
meghatározó területek lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.
IV. FEJEZET
HELYI VÉDETT ÉRTÉKEKRE VONATKOZÓ TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
11. Településképi követelmények alkalmazásának szabályai
13.§ (1) A helyi védett értékek esetében egyaránt figyelembe kell venni:
a) a helyi védett értékekre vonatkozó településképi követelményeket és
b) a helyi védett érték elhelyezkedése szerinti meghatározó területre vonatkozó településképi
követelményeket.
(2) Amennyiben a helyi védett értékekre vonatkozó településképi követelmény és a helyi védett érték
elhelyezkedése szerinti meghatározó területre vonatkozó településképi követelmény ellentétes, akkor a
helyi védett értékre előírt településképi követelményt kell figyelembe venni.
12. Helyi védett értékekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények
14.§ (1) A helyi védett értéket érintő állagmegóvási munkák végzése, felújítás, helyreállítás, korszerűsítés,
tetőtérbeépítés, bővítés során az eredeti építmény szerkezeteinek, homlokzati felületképzéseinek
anyaghasználatát, az épület szélességi és hosszúsági méreteinek egymáshoz viszonyított arányát,
szintmagasságának és a tetőszerkezet magasságának egymáshoz viszonyított arányát megtartó, ahhoz
illeszkedő építészeti megoldások alkalmazhatók.
(2) Helyi védett építmény helyreállítása, felújítása, korszerűsítése, átalakítása vagy bővítése során az építmény
telkéhez csatlakozó közterületről, vagy közútról, vagy közforgalom számára megnyitott magánútról látható
homlokzatán meg kell tartani, illetve szükség esetén az eredeti állapotnak megfelelően vissza kell állítani:
a) a homlokzat felületképzését,
b) a homlokzat díszítő elemeit, tagozatait,
c) a nyílászárók jellegzetes szerkezetét, az ablakok osztását, keretezését,
d) a lábazatot, a lábazati párkányt;
(3) Helyi védett építmény telkéhez csatlakozó közterületről, vagy közútról, vagy közforgalom számára megnyitott
magánútról látható homlokzatán parabolaantenna, reklám, reklámfelirat, klímaberendezés kültéri egysége,
közmű mérőberendezés nem helyezhető el.
(4) Ha e rendelet hatálybalépését megelőzően más jogszabállyal már védetté nyilvánított helyi védett építmény
egy részét vagy részletét korábban az eredetitől eltérő megjelenésűvé alakították át, az építmény egészére
vagy lehatárolható – az átalakított részt is magában foglaló – részegységére kiterjedő felújítás során azt
a) az eredeti állapotnak megfelelően, vagy
b) ha az átalakított rész eredeti állapotára vonatkozó dokumentum nem lelhető fel és azt következtetésekkel
sem lehet valószínűsíteni, a homlokzatot a megfelelően megmaradt eredeti elemeinek, vagy hasonló stílusú
építményhomlokzatok, eredeti és analóg formaelemeinek alkalmazásával kell helyreállítani.
V. FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
13. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények
15.§ (1) Történelmi településrész MT-n új épületet az építési tevékenységgel érintett telekhez csatlakozó közterület
kialakult jellemző utcai térfal síkjához igazodóan kell elhelyezni.
(2) Történelmi településrész MT-n a közterületi telekhatárokon létesíthető kerítés tömör fa, vörös homokkő,
vagy nyerstégla anyagú lehet, ha az utcában kialakult utcaképhez való illeszkedés ezt indokolja. A kerítés
magasságát a szomszédos telkeken meglevő kerítések magasságához illeszkedően kell meghatározni.
(3) Átalakuló településrész MT-n a kerítés magasságát a szomszédos telkeken meglevő kerítések
magasságához illeszkedően kell meghatározni.
(4) Zártkerti településrész MT-n létesíthető kerítés csak áttört, lábazat nélküli kialakítású lehet. A telken belül
a kerítés melletti telekrészen az 4. mellékletben szereplő legkisebb ültetési távolságok figyelembe vételével
fa- és/vagy cserjesor telepítendő. Az alkalmazható növényfajokat elsődlegesen a 3. mellékletben szereplő,
a tájjelleg megtartására alkalmas növényfajok közül kell kiválasztani. A telek úttól, közúttól történő
elhatárolása csak növényzettel (élősövény, fa- vagy cserjesor) is történhet.
(5) Gazdasági településrész MT-n létesíthető kerítés csak áttört kialakítású lehet. A telek kerítésen belüli,
belső oldali - a telekhatártól mért legalább 10 m mélységű - területsávján a 4. mellékletben szereplő
legkisebb ültetési távolságok figyelembe vételével, takaró-hatású fa- és/vagy cserjesor telepítendő. Az
alkalmazható növényfajokat elsődlegesen a 3. mellékletben szereplő, a tájjelleg megtartására alkalmas
növényfajok közül kell kiválasztani.
(6) Mezőgazdasági településrész MT-n létesíthető kerítés csak áttört, fa szerkezetű lehet.
(7) Erdő településrész MT-n létesíthető kerítés csak áttört kialakítású lehet.
14. Építmények anyag- és színhasználatára vonatkozó egyedi építészeti követelmények
16. § (1) Valamennyi MT-n a fő rendeltetést tartalmazó építmény, és az ingatlanhoz csatlakozó közterületről,
közútról, közforgalom számára megnyitott magánútról látható melléképítmény esetén tetőfedésként,
építmény burkolataként nem alkalmazható:
a) műanyag hullámlemez,
b) fémlemez fedés, kivéve a korcolt vagy lécbetétes fémlemez fedés horganylemez vagy antracit színű
festett fémlemez, vagy vörösréz anyag használatával,
c) egyéb fémlemez fedés ipari jellegű, előregyártott fémlemez rendszerből (hőszigetelt szendvicspanel,
cserepes lemez),
d) bitumenes zsindely fedés,
e) fa burkolat, az épület egyes homlokzati felületeinek 25 %-ánál nagyobb felületen.
(2) Valamennyi MT-n a tetőfedő anyagok közül csak a fekete, a szürke, az okker, a homok- és agyagszín,
a tégla- és terrakotta vörös színűek és ezek árnyalatai, illetve természetes építőanyagok (természetes
pala, nád, fazsindely) használata esetén azok természetes színei alkalmazhatók.
(3) Valamennyi MT-n az építmények homlokzati falfelületeinek színezésénél a környezethez való illeszkedés
érdekében csak a fehér, sárgával tört fehér, szürkével tört fehér, okker árnyalatai, homok- és agyagszín,
illetve természetes építőanyagok esetén azok természetes színei alkalmazhatók. Faburkolat, látszó
faszerkezetek esetén a barna és zöld szín, és azok árnyalatai is alkalmazhatók.
(4) Valamennyi MT-n az ingatlanhoz csatlakozó közterületről, közútról, közforgalom számára megnyitott
magánútról látható építmény homlokzatfelújításának, homlokzatszínezésének az érintett homlokzat
egészére ki kell terjednie.
(5) Valamennyi MT-n egy építményen csak egymással harmonikus egységet alkotó, azonos színcsaládba
tartozó színek alkalmazhatók.
(6) Valamennyi MT-n kerítés, támfal és egyéb műtárgyak esetén beton látható felületként nem jelenhet meg.
(7) Történelmi településrész MT-n építmény csak az alábbi, helyi hagyományokhoz alkalmazkodó anyagok
használatával építhető:
a) homlokzati tartófalazat: hagyományos helyszínen falazott szerkezet,
b) tetőhéjazat: sík felületű agyag- vagy betoncserép, természetes anyagú palafedés, nád- vagy
szalmafedés, korcolt vagy lécbetétes sík fémlemez fedés horganylemez vagy antracit színű festett
fémlemez, vagy vörösréz anyag használatával,
c) homlokzati nyílászáró: fa, fa hatású-műanyag, fa-alumínium kombinált szerkezet,
d) homlokzatképzés: vakolt felület esetén homlokzati falmezőn fehér, szürkével tört fehér vagy sárgával
tört fehér színvakolat illetve homlokzatfestés, lábazati felületen palaszürke, földbarna, agyag vörös,
okkersárga, halványzöld színvakolat, vagy égetett agyagtégla, falazott terméskő,
e) kerítés: felületkezelt fa, vakolat, terméskő, festett fémszerkezet, drótfonatos kerítés növényzettel
befuttatva, vagy élősövény.
(8) Átalakuló településrész MT-n építmény csak az alábbi, helyi hagyományokhoz alkalmazkodó anyagok
használatával építhető:
a) tetőhéjazat: agyag- vagy betoncserép, természetes vagy azbesztmentes mű- palafedés, nád- vagy
szalmafedés, korcolt vagy lécbetétes sík fémlemez fedés horganylemez vagy antracit színű festett
fémlemez, vagy vörösréz anyag használatával,
b) homlokzati nyílászáró: fa, műanyag, fa-alumínium kombinált szerkezetek,
c) homlokzatképzés: vakolt felület esetén fehér vagy halvány földszínű színvakolat illetve homlokzatfestés,
vagy égetett agyagtégla, falazott kőburkolat, felületkezelt faburkolat,
d) kerítés: felületkezelt fa, falazott vakolt szerkezet, falazott terméskő, kisméretű tégla, festett fémszerkezet,
drótfonatos kerítés növényzettel befuttatva, vagy élősövény.
(9) Zártkerti településrész MT-n, Mezőgazdasági településrész MT-n építmény csak az alábbi, helyi
hagyományokhoz alkalmazkodó anyagok használatával építhető:
a) homlokzati tartófalazat: hagyományos helyszínen falazott szerkezet,
b) tetőhéjazat: sík felületű agyagcserép, természetes anyagú palafedés, nád- vagy szalmafedés, korcolt
vagy lécbetétes sík fémlemez fedés horganylemez vagy antracit színű festett fémlemez, vagy vörösréz
anyag használatával,
c) homlokzati nyílászáró: fa, fa hatású-műanyag, fa-alumínium kombinált szerkezet,
d) homlokzatképzés: vakolt felület esetén fehér, szürkével tört fehér vagy sárgával tört fehér színvakolat,
illetve homlokzatfestés, vagy falazott terméskő,
e) kerítés: drótfonatos kerítés növényzettel befuttatva, vagy élősövény.
(10) Gazdasági településrész MT-n építmény csak az alábbi, helyi hagyományokhoz alkalmazkodó anyagok
használatával építhető:
a) tetőhéjazat: sík felületű agyag- vagy betoncserép, természetes vagy azbesztmentes műpala-fedés,
korcolt vagy lécbetétes sík fémlemez fedés horganylemez vagy szürke színű festett fémlemez, vagy
vörösréz anyag használatával,
b) homlokzati nyílászáró: fa, fa hatású-műanyag, fa-alumínium kombinált szerkezetek,
c) homlokzatképzés: vakolt felület esetén fehér, szürkével tört fehér vagy sárgával tört fehér színvakolat
illetve homlokzatfestés, szerelt homlokzatburkolat esetén szürke vagy barna színű felületképzés,
d) kerítés: drótfonatos kerítés, festett fémszerkezet, vagy élősövény.
15. Építmények tömegformálására vonatkozó egyedi építészeti követelmények
17.§ (1) Történelmi településrész MT-n, Átalakuló településrész MT-n az épület, Mezőgazdasági településrész MT-n
lejtős telek esetén a lejtő felőli homlokzatának szélessége a 8,0 m-t nem haladhatja meg. A telken
elhelyezhető további épület szélességi mérete az előkerthez legközelebbi épület (főtömeg) épületszélességét
nem haladhatja meg.
(2) Zártkerti településrész MT-n 6,0 m-nél szélesebb épület nem építhető.
(3) Az MT-ken 45°-nál meredekebb tetőhajlásszögű épület nem építhető.
(4) Az MT-ken kétszintes tetőterű épület nem létesíthető.
(5) Történelmi településrész MT-n, Zártkerti településrész MT-n, Mezőgazdasági MT-n csak magastetős épület
létesíthető az épület kisebbik vízszintes befoglaló méretére szerkesztett 38-45o közötti tetőhajlásszöggel,
utcára illetve lejtős telek esetén a rétegvonalra merőleges tetőgerinccel. Alacsony hajlású vagy lapostető
az épület bruttó alapterületének legfeljebb 20%-án, de legfeljebb 50 m2-en létesíthető.
(6) Történelmi településrész MT-n, Zártkerti településrész MT-n, Mezőgazdasági MT-n a tetőfelületen kizárólag
tetősíkablak, vagy a tetőfelület legfeljebb 20 %-ára kiterjedően, álló tetőablak is létesíthető.
16. Építmények homlokzati kialakítására vonatkozó egyedi építészeti követelmények
18.§ (1) Valamennyi MT-n az épületek közterület felőli homlokzatán (ide értve a homlokzati tetőfelületet is) szerelt
égéstermék-elvezető, légkondicionáló berendezés kültéri egysége és kivezetése, közmű mérőberendezés,
valamint egyéb technikai berendezés – a riasztó berendezés kültéri egységének kivételével –nem
helyezhető el.
(2) Valamennyi MT-n a napenergiát hasznosító berendezés (napkollektor, napelem) tetőfelületre történő
telepítésnél – magastető esetén –a tetősík hajlásszögétől legfeljebb 10°-kal térhet el.
(3) Történelmi településrész MT-n, Mezőgazdasági településrész MT-n az épületek meglévő jellegzetes
homlokzati architektúrái, homlokzattagolásai (nyílásrend, nyílásosztás, díszek, homlokzati tagozatok) az
épület homlokzatát érintő építési tevékenység (állagmegóvás, átalakítás, felújítás, helyreállítás,
korszerűsítés) során megőrzendők.
(4) Történelmi településrész MT-n, Zártkerti településrész MT-n a közterület, közút felé néző homlokzaton
garázskapu, nem terepszinten kialakított terasz, erkély, loggia nem létesíthető.
17. Cégtáblákra és egyéb grafikai elemekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények
19.§ (1) Valamennyi MT-n vállalkozásonként 1 db, több portálszakaszból álló homlokzat esetén vállalkozásonként
legfeljebb 5 méterenként 1 db cégtábla helyezhető el.
(2) A cégtábla mellett egyéb grafikai elem is elhelyezhető úgy, hogy ezek együttes mérete nem haladhatja
meg a 2 m2-t.
(3) Cégtábla és egyéb grafikai elemek homlokzatonként
a) az elhelyezési magasság,
b) a betűnagyság, és
c) a színvilág
tekintetében egymáshoz illeszkedően alakítandók ki.
(4) Az épület homlokzatain elhelyezett cégérek az elhelyezési magasság, a betűnagyság és a színvilág
tekintetében egymáshoz illeszkedően alakítandók ki, figyelemmel az épület homlokzati architektúrájára.
(5) Új épület elhelyezésénél, meglévő épület átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál a
cégtáblák, egyéb grafikai elemek elhelyezését a homlokzattal együtt kell kialakítani. Utólagosan cégér vagy
hirdetőtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve helyezhető el.
(6) Elektromos energiával ellátott cégtábla, egyéb grafikai elem kialakításánál az elektromos kábeleket a
homlokzati falsík mögött, takartan kell vezetni, Villogó, zavaró fényű cégtábla, egyéb grafikai elem nem
helyezhető el.
(7) A vállalkozások, üzletek cégtáblája, cégére az adott vállalkozás céljára szolgáló építmény homlokzati
felületén a homlokzat síkjával párhuzamosan, vagy arra merőlegesen, vagy az utcai kerítésen helyezhető el.
A homlokzati fal síkjára merőlegesen elhelyezett cégjelzés a gyalogos közlekedést nem veszélyeztetheti.
(8) Az elhasználódott, aktualitását vesztett hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-vagy
címtáblát, cégért annak tulajdonosa 30 napon belül köteles eltávolítani.
18. Telkek zöldfelületeinek kialakítási módjára vonatkozó egyedi építészeti követelmények
20.§ (1) Belterületen új közterületek, utcák kialakításánál fasor telepítése során – az utca műszaki kialakítását
figyelembe véve – faegyedenként legalább 4,0 m2-nyi burkolatlan felület vagy legalább 1,5 m széles, az
útburkolattal párhuzamos zöldsávot kell kialakítani és fenntartani.
(2) Az 5 gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó-, parkolóhelyet fásítani kell. A parkoló
felületek árnyékolását biztosító fásítást minden megkezdett 4 db várakozó-, parkolóhely után 1 db, nagy
lombkoronát nevelő, környezettűrő, túlkoros, allergén pollent nem termelő lombos fa telepítésével kell
megoldani, minimum 1 m2 szabad földterület biztosításával.
(3) Az építési tevékenységgel érintett telek zöldfelületén, a kertek, és a közterületi zöldfelületek növényzetének
kiválasztásakor a 3. mellékletben szereplő növényfajok telepítését kell előnyben részesíteni. A zöldfelületek
kialakítása során a következő adventív fajok nem ültethetők: mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima), cserjés
gyalogakác (Amorpha fruticosa), fehér akác (Robinia pseudoacacia), aranyvessző (Solidago canadensis,
S. gigantea), ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), selyemkóró (Asclepias syriaca).
(4) Mezőgazdasági településrész MT-n, és Zártkerti településrész MT-n tű- és pikkelylevelűek, tuják (Thuja
occidentalis) nem ültethetők.
(5) A zöldfelületi fás szárú növények telepítésénél a 4. mellékletben szereplő legkisebb ültetési távolságokat
kell figyelembe venni.
(6) Közterületen tervezett új fasor létesítésekor egy-egy utcaszakaszon azonos fafaj ültetendő.
(7) Egy utcaszakasz átépítése során legalább az egyik oldalon – ha a műszaki feltételek lehetővé teszik, és a
közlekedés biztonságának figyelembe vételével - kialakítandó fasor telepítendő.
(8) Zöldfelületen elhelyezhető térburkolat vízáteresztő kialakítással, kiselemes térburkoló anyag
felhasználásával létesíthető.
19. Egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények
21.§ A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, és
műtárgyaik elhelyezésére elsősorban alkalmas területek:
a) meglévő vezetéknyomvonalak és biztonsági övezeteik területe,
b) meglévő mobiltelefon bázis- és átjátszó állomás területe,
c) meglévő felszíni közműépítmények területe,
22.§ A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, és
műtárgyaik elhelyezésére nem alkalmas területek:
a) Történelmi településrész MT,
b) Átalakuló településrész MT,
c) Zártkerti településrész MT,
d) Balaton parti településrész MT
23.§ (1) Új energiaellátási és elektronikus hírközlési hálózat létesítését, illetve meglévő energiaellátási és
elektronikus hírközlési hálózat kiváltását földkábeles formában kell kialakítani
a) Történelmi településrész MT-n,
b) Átalakuló településrész MT-n,
c) Zártkerti településrész MT-n,
d) Balaton parti településrész MT-n
(2) Önálló tartószerkezetre telepített antenna nem helyezhető el a gyermek-, oktatási-, egészségügyi
létesítmények telkén, valamint ezek telekhatárától mért 150 méteren belül.
(3) Tartószerkezetre telepített antenna tartószerkezettel együtt mért magassága nem lehet magasabb, mint
az építési övezetben, övezetben megengedett legnagyobb épületmagasság értékének kétszerese, de
legfeljebb 20,0 méter. Az antenna tartószerkezete csak egyéb, közösségi célt szolgáló (pl: kilátó) építmény
részeként létesíthető.
V. FEJEZET
REKLÁMOKRA, REKLÁMHORDOZÓKRA és egyéb műszaki berendezésekre VONATKOZÓ TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
20. Reklámok elhelyezésének általános szabályai közterületen és a közterületről látható magánterületen
24.§ (1) Balatonrendes közigazgatási területén tiltott valamennyi e rendeletben, továbbá a településkép védelméről
szóló törvényben (a továbbiakban: Tvtv.), valamint a Tvtv. felhatalmazása alapján kiadott, a településkép
védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló
104/2017. (IV. 28.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kr.) tiltott vagy nem szabályozott reklám közzététele.
(2) A közérdekű reklámfelület, az utasváró és a kioszk kivételével a reklám elhelyezésére szolgáló
reklámhordozón kialakítható reklámfelület legalább egyharmadán Balatonrendes az információs célú
berendezésekre megállapított információk közzétételére jogosult.
(3) Reklám analóg és digitális felületen, állandó és változó tartalommal is közzétehető.
(4) A közérdekű molinó, az építési reklámháló és a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés kivételével
molinó, ponyva vagy háló reklámhordozóként, reklámhordozót tartó berendezésként nem alkalmazható.
21. Egyes reklámhordozók és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére vonatkozó különleges szabályok
25.§ (1) Balatonrendes közigazgatási területén az 5. mellékletben meghatározott közművelődési intézményekkel
megegyező számú közművelődési célú hirdetőoszlop létesíthető. Közművelődési célú hirdetőoszlop reklám
közzétételére igénybe vehető felülete a tizenkét négyzetmétert nem haladhatja meg.
(2) Információs célú berendezés az alábbi gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információ közlésére
létesíthető:
a) az önkormányzat működés körébe tartozó információk,
b) a település szempontjából jelentős eseményekkel kapcsolatos információk,
c) a településen elérhető szolgáltatásokkal, ügyintézési lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás nyújtása,
d) idegenforgalmi és közlekedési információk,
e) a társadalom egészét vagy széles rétegeit érintő, elsősorban állami információk.
(3) Az információs célú berendezés felületének legfeljebb kétharmada vehető igénybe reklám közzétételére,
felületének legalább egyharmada a (4) bekezdés szerinti közérdekű információt kell, tartalmazzon.
(4) A más célú berendezés reklámcélra nem használható, kivéve a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés.
A közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés egész felülete hasznosítható reklámcélra.
22. Reklámhordozóra, reklámhordozó berendezésekre vonatkozó követelmények
26.§ (1) Balatonrendes közterületein reklámhordozó
a) horganyozott és szinterezett acélból, vagy szinterezett alumíniumból készült eszközön;
b) plexi vagy biztonsági üveg mögött;
c) hátsó fényforrás által megvilágított eszközben;
d) állandó és változó tartalmat is megjelenítő eszközön;
e) egymástól számított 2 méteres távolságon belül – ide nem értve az egyetlen funkcionális célú
utcabútoron történő több reklámhordozó elhelyezését – sem horizontálisan, sem vertikálisan nem
helyezhető el.
(2) Reklámhordozók elhelyezése a hagyományosan kialakult településképet nem változtathatja meg
hátrányosan.
(3) Reklámhordozó az épületek utcai homlokzatán – építési reklámháló kivételével – nem helyezhető el.
(4) Magántulajdonban álló ingatlanon elhelyezett reklámhordozó a telekhatárt nem keresztezheti és
közvetlenül a telekhatáron nem helyezhető el.
(5) A meghatározott utcabútoroktól számítva egy adott útszakasz menetirány szerinti azonos oldalán ötven
méteren belül további reklámhordozó nem helyezhető el. A tilalom nem vonatkozik a reklámközzétételre
nem használt információs célú berendezésekre, funkcionális célú utcabútorokra, közérdekű reklámfelületre,
továbbá az építési reklámhálóra.
(6) Reklámhordozó megvilágítása céljából kizárólag 80 lumen/Watt mértéket meghaladó hatékonyságú,
villogásmentes, fényszennyezést nem okozó, statikus meleg fehér színű fényforrások használhatók.
(7) A közérdekű molinó, az építési reklámháló és a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés kivételével
molinó, ponyva vagy háló reklámhordozóként, reklámhordozót tartó berendezésként nem alkalmazható.
23. Közművelődési célú hirdetőoszlop létesítése
27.§ (1) Balatonrendes közigazgatási területén az 5. mellékletben meghatározott közművelődési intézmények
közművelődési célú hirdetőoszlop használatára jogosultak.
(2) Valamennyi, az 5. mellékletben meghatározott közművelődési intézmény településképi bejelentési
eljárásban kezdeményezheti a közművelődési hirdetőoszlop létesítését.
24. Eltérés jelentősnek minősített eseményről való tájékoztatás érdekében
28.§ (1) A polgármester jelentősnek minősített eseményről való tájékoztatás érdekében, a jelentősnek minősített
esemény időtartamára, legfeljebb azonban valamennyi jelentős esemény esetén, együttesen naptári évente
tizenkét hét időtartamra a vonatkozó jogszabályok szerint településképi bejelentési eljárásban eltérést
engedélyezhet a reklám közzétevője számára.
(2) A polgármester döntése nem pótolja, illetve nem helyettesíti a reklám közzétételéhez szükséges,
jogszabályban előírt egyéb hatósági engedélyeket, melyeknek a beszerzése a reklám közzétevőjének
feladata.
25. Építési reklámháló kihelyezése
29.§ (1) A polgármester kivételesen, különösen az építési tevékenység folytán a településkép várható javulására
tekintettel a 35. § (5) bekezdés szerinti határidőt legfeljebb egy alkalommal 3 hónappal meghosszabbíthatja,
amennyiben a kérelmező a kérelmét az (1) bekezdés szerinti időtartam lejártát megelőző 30 nappal benyújtja.
(2) Egy épület azonos közterületre néző homlokzatán kizárólag egy építési reklámháló helyezhető el.
V. FEJEZET
kötelező szakmai konzultáció
26. A kötelező szakmai konzultáció esetei
30.§ (1) Az építtető vagy megbízottja köteles szakmai konzultációt kérni, ha:
a) a tervezett építési tevékenység Történelmi településrész MT-n, Zártkerti településrész MT-n
történik, és az a homlokzat megváltoztatását eredményezi.
b) a tervezett építési tevékenység a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló jogszabály
hatálya alá tartozik,
c) a tervezett építési tevékenység helyi védett értéket érint.
27. A szakmai konzultáció szabályai
31.§ (1) A szakmai konzultáció folyamata az önkormányzatnak benyújtott írásos kérelemre indul.
(2) A szakmai konzultáció szóban történik, a konzultációról emlékeztetőt kell felvenni.
(3) A kérelemnek tartalmaznia kell legalább:
a) a kérelmező nevét és elérhetőségét,
b) az érintett ingatlan pontos beazonosításához szükséges adatokat,
c) a településképet érintő tervezett tevékenység ismertetését.
(4) Szakmai konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében vagy kérésre, az önkormányzati főépítész
döntése alapján a helyszínen is lefolytatható.
(5) A szakmai konzultációról készült emlékeztetőről önkormányzati nyilvántartást kell vezetni.
VI. FEJEZET
Településképi véleményezési eljárás
28. A településképi véleményezési eljárás esetei
32.§ A polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le minden olyan építmény építésére, bővítésére,
településképet érintő átalakítására irányuló, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és
ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben meghatározott
építési, összevont, vagy fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően,
a) amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerinti területi
építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és
b) amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem
kezdeményezett az építtető.
29. A településképi véleményezési eljárás részletes szabályai
33.§ (1) A településképi véleményezési eljárást a kérelmező a település polgármesterének címzett, papír alapon
benyújtott kérelemmel kezdeményezi. A véleményezendő, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági
eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben
meghatározott tartalmú építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az építésügyi hatósági
eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre feltölti, melyhez a polgármesternek hozzáférést biztosít.
(2) A polgármester a településképi véleményét minden esetben az önkormányzati főépítész szakmai
álláspontjára alapozza.
30. A településképi véleményezés szempontjai
34.§ (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció
megfelel-e a településképi követelményeknek.
(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a beépítés módja:
a) figyelembe veszi-e a terep adottságait és annak megfelelő épülettömeget alkalmaz-e,
b) nem jár-e a meglévő terepfelszín indokolatlan mértékű átalakításával,
c) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult, vagy az átalakuló beépítés adottságait, rendeltetésszerű
használatának és fejlesztésének lehetőségeit,
d) figyelembe veszi-e a település egyéb területeiről való rálátási viszonyokat,
e) több építési ütemben megvalósuló új beépítés, illetve meglévő építmény bővítése esetén a beépítés
javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.
(3) Az épület homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, illetve az átalakuló épített
környezethez,
b) a homlokzatok tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és
használatának sajátosságaival,
c) a terv javaslatot ad-e a rendeltetéssel összefüggő reklám- és információs berendezések elhelyezésére
és kialakítására,
d) a terv településképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb
berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá hogy
e) a tetőzet kialakítása – különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei – megfelelően
illeszkednek-e a környező beépítések adottságaihoz.
(4) A határoló közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy
a) a közterülethez közvetlenül kapcsolódó szint kialakítása, illetve használata
b) megfelelően figyelembe veszi-e a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait,
valamint növényzetét, illetve ebből eredően
c) a terv megfelelő javaslatokat ad-e az esetlegesen szükségessé váló – a közterületet érintő –
beavatkozásokra,
d) az esetleg a közterület fölé benyúló építményrészek, illetve szerkezetek és berendezések milyen
módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve telepítendő fákra,
fasorokra.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben szereplő szempontokat az önkormányzati főépítészi szakmai álláspont kialakítása
során is figyelembe kell venni.
VII. FEJEZET
településképi bejelentési eljárás
31. A településképi bejelentési eljárás esetei
35.§ (1) A polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le minden, az ingatlanhoz csatlakozó közterületről,
közforgalom által használt területről vagy közforgalom céljára átadott magánterületről a telekhatártól mért
5 m mélységig látható, vagy az építmény utcai homlokzatát érintő, az építésügyi és építésfelügyeleti
hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló
kormányrendeletben építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenység megkezdése előtt.
(2) A polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le a meglévő építmények rendeltetésének
– részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, amennyiben az új rendeltetés szerinti használat
a) telepengedélyezési eljárás lefolytatását teszi szükségessé,
b) a korábbi rendeltetéshez képest
ba) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsiforgalmat, illetve
bb) a jogszabályi előírásoknak megfelelően többlet parkolóhely és/vagy rakodóhely kialakítását teszi
szükségessé,
c) érinti a közterület kialakítását, illetve a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet.
(3) A polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le a reklámok és reklámhordozók elhelyezése
tekintetében a reklám-elhelyezési kormányrendeletben szereplő általános elhelyezési, és jelen rendeletben
szereplő különös településképi követelmények érvényesítése érdekében.
(4) A reklám közzétevője az 29. § (1) bekezdése szerinti eltérést a településképi bejelentési eljárás
lefolytatására irányuló írásbeli kérelmével kezdeményezheti.
(5) A polgármester a településképi bejelentési eljárásban az építési tevékenység építési naplóval igazolt
megkezdésétől számított 3 hónap időtartamra, az építési tevékenység időtartamára építési reklámháló
kihelyezését engedélyezheti.
32. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai
36.§ (1) A településképi bejelentési eljárás az építtető vagy megbízottja (a továbbiakban: bejelentő) által a
polgármesterhez benyújtott bejelentésre indul. A bejelentést papír alapon kell benyújtani a külön
jogszabály szerinti tartalommal. A bejelentéshez tartozó építészeti-műszaki tervdokumentáció papír
alapon, vagy elektronikus adathordozón, PDF vagy JPEG file formátumban is benyújtható.
(2) A bejelentés tárgyától függően a településképi bejelentési eljárással érintett építési tevékenységgel
összefüggő épület, építmény, berendezés, utcabútor építészeti- műszaki tervének munkarészei:
a) a bejelentés tárgyának helyét, vonatkozó adatait, méreteit, tágabb összefüggő területet és szomszédos
épületeket feltüntető helyszínrajz,
b) épület, építmény esetében minden eltérő megjelenésű homlokzat, vagy nézet,
c) műszaki leírás, leírás a beépítési adatok, méretek, szerkezeti, építészeti megoldások feltüntetésével,
d) rendeltetésváltozás esetén a településrendezési eszközök rendeltetésekre vonatkozó követelményeinek
való megfelelést igazoló dokumentáció.
(3) A településképi bejelentési eljáráshoz kötött tevékenységekre vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel
kapcsolatos hatósági határozat alapját az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja képezi.
(4) Az önkormányzati főépítész csak a hiánytalanul összeállított építészeti-műszaki tervdokumentációról
alakítja ki szakmai álláspontját. Hiányos bejelentés esetén egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a
bejelentőt, melynek bejelentőnek 5 napon belül kell eleget tennie.
37.§ (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki tervdokumentáció vizsgálata során
a településképben esztétikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez
illeszkedő, és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.
(2) A telepítéssel kapcsolatos részletes vizsgálati szempontok:
a) a tervezett megoldás léptékében, arányaiban megfelelően illeszkedik-e a kialakult településképbe,
b) a tervezett megoldás nem zavarja-e a környezetében levő épületek, építmények, utcák, terek
használhatóságát.
(3) A településképi előírásoknak való megfeleléssel kapcsolatos részletes vizsgálati szempontok:
a) a tervezett megoldás megfelel-e a jelen rendelet előírásainak,
b) a reklám, vagy hirdető-berendezés mérete, nagysága, anyaga, kialakítása megfelel-e a reklámok,
reklámberendezések, hirdetmények és hirdető-berendezések településen belüli, településképhez
igazodó esztétikus elhelyezés követelményeinek.
(4) A homlokzatképzéssel, tömegalakítással, anyaghasználattal, színezéssel, településképi megjelenéssel
kapcsolatos részletes vizsgálati szempontok:
a) a tervezett megoldás harmonikusan illeszkedik-e a környezetébe, figyelembe veszi-e a környező
beépítés sajátosságait,
b) a tervezett megoldás kielégíti-e, a helyi építészeti értékek védelmével kapcsolatos építészeti
esztétikai elvárásokat,
c) a tervezett megoldás megjelenésével, színezésével, méreteivel nem okoz-e esztétikai és látványbeli
zavart a helyi védett értékek vonatkozásában, valamint a település kiemelt jelentőségű közterületei
felőli látványban.
(5) A rendeltetésváltozással kapcsolatban vizsgálandó szempont, hogy a tervezett rendeltetésváltozás
megfelel-e a helyi építési szabályzatban foglalt követelményeknek.
38.§ A településképi bejelentéshez kötött tevékenység a bejelentés alapján, a polgármester tudomásul vételt
tartalmazó hatósági határozatának birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével,
vagy hatósági határozat hiányában a bejelentésnek a polgármesteri hivatalba történő beérkezésétől számított
16. napon megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges.
VIII. FEJEZET
településképi kötelezési eljárás
33. A településképi kötelezési eljárás
39.§ A polgármester a településképi követelményekre vonatkozó előírások megszegése, vagy a bejelentési
eljárás lefolytatásának elmulasztása, vagy a bejelentési eljárás során megtiltott, vagy tudomásul vett, de
attól eltérő végrehajtás esetén a külön jogszabályban meghatározott, településképi kötelezési eljárást folytat le.
40.§ (1) A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre folytatható le.
(2) Kérelemre lefolytatott településképi kötelezési eljárás szabályai:
a) A kötelezési eljárás lefolytatása a polgármesternek benyújtott kérelemmel kezdeményezhető. A
kérelemnek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
aa) a kérelmező nevét, címét, elérhetőségét,
ab) a kezdeményezett településképi kötelezési eljárás indoklását.
b) A polgármester a kérelem kézhezvételétől számított 8 napon belül értesíti az ingatlan tulajdonosát
ba) a kötelezési eljárás megindításáról, vagy
bb) a kérelmezőt a kérelem elutasításáról, melyet megindokol.
c) A kötelezési eljárás megindítása után a kérelemre folytatott eljárás szabályai a hivatalból történő
eljárás szabályaival megegyezőek.
(3) Hivatalból lefolytatott településképi kötelezési eljárás szabályai:
a) A polgármester az észleléstől számított 8 napon belül megindítja az eljárást az ingatlan tulajdonosának
értesítésével az eljárás megindításáról, valamint 10 napon belüli nyilatkozattételre való felhívással.
b) A polgármester az eljárást az általános közigazgatási rendtartásról szóló jogszabály előírásai szerint
folytatja le.
41.§ (1) A településképi követelmények megsértése esetén a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos
figyelmét a jogszabálysértésre, és végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés
megszüntetésére.
(2) A határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester az ingatlan tulajdonosát az építmény,
építményrész e rendelet településképi követelményeinek megfelelő átalakítására, felújítására vagy
elbontására, egyidejűleg településkép-védelmi bírság megfizetésére kötelezi.
(3) A településkép-védelmi bírságot határozatban kell kiszabni, és tértivevényes levél útján kell kézbesíteni
a bírsággal sújtott érintettnek.
(4) A kötelezési eljárásban hozott döntés ellen az önkormányzati képviselő testületnél lehet fellebbezni.
(5) A településkép-védelmi bírság megfizetését közvetlenül az önkormányzatnak a Magyar Államkincstárnál
vezetett – és a határozatban is megjelölt – előirányzat-felhasználási számlájára kell átutalási megbízással
teljesíteni, vagy készpénz-átutalási megbízással postai úton befizetni.
(6) A településkép-védelmi bírság megfizetésének elmaradása esetén a meg nem fizetett bírság köztartozásnak
minősül, és adók módjára kell behajtani.
(7) A településkép-védelmi bírság – a bírságról szóló döntésben megállapított befizetési határidő eltelte
után – a telepítésképi kötelezettség végrehajtásának kikényszerítése érdekében a kötelezettség
teljesítéséig többször ismételten kiszabható.
42.§ (1) A településkép-védelmi bírságot a településképi kötelezettség teljes elmulasztása, a csak részbeni
végrehajtásának mértéke, valamint a településkép romlásának mértéke, azaz:
a) a jogsértéssel okozott hátrány, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával
kapcsolatban felmerült költségek, illetve a jogsértéssel elért előny mértéke,
b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatósága,
c) a jogsértéssel érintettek körének nagysága,
d) a jogsértő állapot időtartama,
e)a jogsértő magatartás ismétlődése és gyakorisága,
f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartása, valamint
g) a jogsértést elkövető gazdasági súlya,
alapján kell kiszabni.
(2) A településkép-védelmi bírság mértéke
a) a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztásával okozott jogsértés esetén: 10000 - 500000 -
forint,
b) a polgármester tiltása ellenére végzett tevékenységgel okozott jogsértés esetén: 10000 - 500000- forint,
c) az e rendelet előírásaitól eltérő építészeti és településképi kialakítás esetén: 50000 - 1000000 -forint,
d) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő tevékenység folytatása esetén az eltérés mértékétől
függően: 10000 - 1000000 - forint,
e) településképi kötelezésben foglaltak végre nem hajtása esetén alkalmanként: 10000 – 1000000 -
forint,
f) elhasználódott, aktualitását vesztett hirdető-berendezés, tájékoztató (információs) rendszer, cég-,
címtábla, cégér 30 napon belüli eltávolításának elmulasztása esetén: 10000 – 500000 - forint.
IX. FEJEZET
Záró rendelkezések
34. Hatályba léptető rendelkezés
43.§ Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indított
ügyekben kell alkalmazni.
35. Hatályon kívül helyező rendelkezések
44.§ Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének
(1) az egyes helyi építészeti alkotások védetté nyilvánításáról szóló 10/2001.(VIII.13.) számú rendelete,
(2) az egyes helyi építészeti alkotások védetté nyilvánításáról szóló 10/2001.(VIII.03.) sz. rendeletének
módosításáról szóló 5/2002.(VIII.09.) számú önkormányzati rendelete,
(3) a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló 14/2017. (XI. 08.) önkormányzati rendelete
hatályát veszti.
Fuchs Henrik Tóthné Titz Éva
polgármester jegyzőt helyettesítő aljegyző
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás